Facebook csoport.

Sziasztok. Most éppen nem egy bejegyzéssel jöttem. A facebook csoporttal kapcsolatban. Aki szeretne frisseket hallani a blogról akkor tessék csatlakozni:
https://www.facebook.com/groups/1501948273401350/

xx. Liv ❤

6. Hospital.

Sziasztok! Kicsit sok késéssel, de itt az új rész. Egy kicsit rövid lett ezért ezer bocsi. Remélem nem untátok meg a sok várakozást és vele együtt a blogot. Nagyon remélem. Na, nincs sok hozzáfűzni valóm. Kommenteljetek, vagyis adjatok jelet arra hogy olvastok.  

xx. Liv❤
Szemeimet bántották a fények mikor kinyíltak. Elkezdett kiélesedni a kép. Fehér falakkal találtam szembe magamat. Szinte vakítottak a színükkel. Hol vagyok? Felültem. Azzal a gyorsasággal, amivel felültem majdnem sikerült vissza is esni. Körül néztem a szobában. Tele volt minden orvosi cuccal. Ezek szerint kórházban vagyok. Nagyban vizsgálgattam a szobát, amikor megpillantottam tőlem pár méterrel ülő Ashton-t. Lehajtotta fejét és kezeit összekulcsolta maga előtt.

- Ash.-ejtettem ki a nevét. Erre felkapta fejét.

- Istenem Den.- indult meg felém, majd leült mellém a székre.- Mind az én hibám.-mondta majd megfogta a kezem.

- Hogy lenne? Az a deszka eltört nem a te..-mondani akartam.

- De igen Den az enyém. Ha nem akarok, felmenni nem lenne semmi. Még mindig jól lennél.-mondta,

- Mert mi történt velem?-kérdeztem.

- Betört a fejed és pár csontod eltört.-mondta.

- Lehetett volna nagyobb gond is.-mondtam.

- Den, ez is elég baj. Igen lehetett volna nagyobb gond is. Akár többet nem is járhatsz vagy akár meg is halsz, de ilyenekre gondolni se merek.-mondta majd lehajtotta a fejét.- Istenem. Den annyira sajnálom. Én nem akartam.-mondta majd könnybe lábadt a szeme. Az első fiú, akit látok sírni. Mármint az ovin kívül, amikor mindenki sírt, ha elesett. Nem. Ashton igazán a sírás határán van.

- Istenem. Ashton én, nem hibáztatlak. Semmiért.-mondtam.- Ashton. Te vagy most az egyik legjobb dolog az életemben. Az egyetlen boldog.-mondtam.

- Mindig itt leszek neked Den.-mondta.- Bármi gondod lesz, rám számíthatsz.-mondta.

Hittem neki. Alig ismerem, de már jobban bízok benne, mint a szüleimben. Olyan nekem, mint a bátyám. A szüleim számomra idegenek. Nem is értem.... Minek vállaltak gyereket, ha nem tudnak vele foglalkozni? Ashton itt van velem mindenki helyett.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem.- mondtam.

- Semmiség.- mondta, amit egy mosollyal  ajándékozott.

Ekkor kopogás hallatszott az ajtó felől. Kinyílt és mögötte egy barna szem csillant meg.

- Sziasztok.- köszönt.

- Szia Calum.- köszöntem neki.

- Adsz egy percet?-fordult Ashton felé.

- Persze- majd felállt és kisétált az ajtón.

Megállt az ágy előtt és csak lefagyva nézett végig rajtam.

- Nagyon sajnálom a múltkorit. Nem tudom mi ütött belém.- mondta.
- Semmi baj Cal. Én már el is felejtettem.- mondtam.
- Akkor jó.- hajtotta le a fejét.
- Nyugi, tényleg nincs baj.-mondtam.
- Köszönöm a bocsánatát milady.-hajolt meg. Na, itt az igazi Cal.
- Bocsánatát elfogadom.-mondtam.
- Na, nekem mennem kell. Ennyit szeretem volna.- mondta majd oda jött megölelni. Felszisszentem erős karja közt.
- Bocsi nehéz megszokni, hogy egy kicsit eltörtél.- mondta.- Na, szia.- integettet miközben ment kifele.
- Szia.-integettem. Ashton csak benézet az ajtón és közölte, hogy el kell mennie ár dolgot elintézni de, siet vissza.
Leemeltem a szekrényről az újabb John Green szerzeményt, a Papírvárosokat. Nagyon John Green függő lettem.
Egyszer csak kitárult az ajtó és Ő lépet be rajta.
-Szia.-köszönt.
- Menj ki Luke.-mondtam.
- Bocsánatot kérni jöttem.- mondtam.
- Na, hadd halljam.- mondtam és leült mellém.
- Sajnálom. Sajnálom, hogy tegnap megütöttelek. Akkor egy fasz vagyok.- mondta. Szemei tényleg bocsánat kérően csillogtak.- Nem vagyok olyan, mint amilyenek gondolsz.
- Azt kétlem.
- Jó. Jövőhéten eljössz velem egy randira és megmutatom, neked milyen vagyok. Na  mit szólsz?-kérdezte.
- Na, látod. Ezzel a Luke-al szívesebben megyek randizni.-mondtam.
- Ezt vehetem igennek?- kérdezte hatalmas mosollyal a száján.
- Veheted.-mondtam.

Jövőhét hétfő

Már kiengedtek a kórházból. Egész jól vagyok. Mintha nem is történt volna semmi. Szerdán Luke randizni visz. Rossz előérzetem van.
Éppen a ruhámat veszem felfele és indulok a boltba. Nincs itthon semmi, amit el lehet fogyasztani.
Felhúztam a cipőmet és már indultam is. A napszemüvegem az orromra helyeztem  mert a nap lassan kiégette a retinám. A város ugyan olyan békés formáját mutatta, amit szokott. Napos. Meleg. A bolt tőlünk csak pár utcányira volt. A parkoló tele volt kocsival mikor oda értem. Hát mondhatjuk elég "menő" helynek a boltok között. Na, jó ez hülyén hangzik.
Amikor beléptem a légkondi hűvöse elkezdte hűteni a testem. Felkaptam egy kézikosarat és neki ereszkedtem a boltnak. Mindenféle dolgot beledobáltam a kosaramba. A sorok közt rohangáltam, amikor egy ismerős arcot láttam meg az édesség osztályon. Az ott..

- Calvin?- kérdeztem mire ide kapta a fejét. Én csak rohantam és megöleltem.
- Öhh.. bocsi, de én nem Calvin vagyok.-mondta. Majd felnéztem rá és akkor is Calvin állt előttem.
- Den?- hallottam meg a hátam mögül egy hangot. Hátra néztem és ott állt Calvin.. vagyis. Asszem.
- Na, jó. Ne szórakozzunk. Melyikőtök Calvin?-kérdeztem.
- Én.- mondta a Calvin. Gondolom.
- Na, magyarázatot követelek.- mondtam.
- Ő az ikertesóm. Daniel.- mondta Calvin.
- Ja.- mondtam.- Szia, Den vagyok.- nyújtottam a kezem.
- Daniel. Mint hallottad.- rázta meg a kezem.
- Mi járatban annyi év után?- kérdeztem.
-  Erre jártunk és beszaladtunk a boltba.
- Nem maradtok egy kicsit?-kérdeztem

 

Bocsi.

Sziasztok! Bocsánat a sok kèsèsèrt. Nen tudok mostanába gèp elè ülni, mert:
1. Tanulás.
2. Apának szüksège van a laptopra a munkához. Így nem juttok elè.
3. Családi elfoglaltság, barátok.

Ezer bocsi. Itt a őszi szünet. Igyekszek rèszt hozni akár duplán is.

( sorry a hibákèrt ha van. Telóról vagyok)

Remèlem nincs harag.
xx. Liv❤❤

5. Dark

- Istenem Ash.- mondtam és ezzel a gyorsasággal kaptam a kezem a szám elé.

Ashton szemét kékes folt vette körül, szája fel volt szakadva.

- Mi történt?-kérdeztem majd leguggoltam elé és arcát kezeim közé vettem, hogy megfigyeljem sebeit.

- Tegnap, amikor elindultam haza összetalálkoztam Luke-al és...- mondta volna, de szava megakadt.

- Na, azt ne mond, hogy neki estél.-mondtam.

- Hát nem nagyon tűrhettem, hogy bántott.-mondta.

- Attól nem kell magad összeveretned.-mondtam.

- Meg kellet fizetnie.- mondta.

- Ahj, elintéztem volna.-mondtam.

- Már mindegy nem?-mondta.

- Nem. Nem mindegy.- suttogtam és a hatalmas fa törzséhez dőltem.

Asszem Ashtonnal most segítenünk kell egymáson és vigyáznunk a másikra. Mind ketten életünk egyik nehéz korszakát éljük át. Ez a találkozás itt ennél a fánál közelebb hozott egymáshoz minket. Mintha már testvérek lennénk. Pedig 2 napja ismerjük a másikat.

- Azért köszönöm.-mondtam.

- Semmiség.-mondta.

- Köszönöm, hogy most itt vagy. Nem tudom, hol kuporognék bőgve.-mondta.

- Igazán semmit. Velem se lenne jobb a helyzet.-mondtam.

- Tényleg bazi nagy fasz lett Hemmings-ből.-mondta.

- Nem tudom, mit akar tőlem.-mondtam.- Fogalmam sincs.

- Nyugi itt leszek, amikor kell, jó?- kérdezte.

- Jó.-öleltem meg.

- Gyere, menjünk bevásárolni.-mondtam. Felálltunk és a kocsija felé mentünk.

- Madame.- nyitotta ki nekem a kocsi ajtót.

- Merci Monsieur.- mondtam neki mikor beültem.

-Tehát értjük a franciát.- mondta.

- Egy kicsit.- mondtam neki majd becsapta az ajtómat és át ment a sofőri oldalhoz. Beült majd elindította a motort.

Tekintetét néha rám szegezte. Ilyenkor próbáltam valami másra koncentrálni mintha észre se venném, hogy engem nézz. Ilyenkor jobban "érdekelt" a néni az utcasarkon, ahogy a kutyáját sétáltatja vagy a zöldséges bódénál álló bácsi, aki próbálja eladni egy 30-as éveiben járó nőnek az uborkát.

A bevásárló központ előtt több száz kocsi állt. Nagy szerencsénkre sikerült leparkolni. Ki pattantunk a kocsiból majd a nagy forgó ajtók felé vettük az irányt. Megfogtunk egy kosarat majd mentünk össze szedni mindenféle dolgokat. Az édesség osztálynál Ashton bele dobált mindenféle dolgot, amit csak lehetett.

- Ashton minek ennyi keksz ez vagy 20 csomag.-mondtam.

- Mert a keksz az finom.-mondta.

- De ki fogja megenni mind?- kérdeztem.

- Ha te nem akkor én.-mondta.

A bevásárló kocsit a pénztár felé vezettük. Beálltunk a sorba, ami szinte az örökké valóságnak tűnik, hogy elérd a pénztárt. A pénztárak előtt elmenő embereket figyeltem, ahogy belépnek az üzletbe. Viszont a mellettünk lévő pénztárnál kiszúrtam egy barna szempárt. Engem figyelt az két szem szinte pislogás nélkül. Barna hajába mára már szőke melírek foglaltak helyet ezzel jelezve, hogy elment fodrászhoz. Calum szinte lefagyva állt majd elővette a telefonját és pötyögni kezdett rajta. Majd fél perc múlva sms-em jött.

"Beszélnünk kell valamikor, esetleg ma. Miután végeztél Irwin-nal.

xx. Cal."

Én csak felé néztem és bólintottam. Komolyan nagyon elbambulhattam, mert Ashnek sikerült megint elhappolni a fizetési lehetőségem.

Mikor kiértünk a kocsihoz ki pakoltuk a cuccokat és már indulhattunk is.

Fejemet az ablaküvegnek támasztottam, amikor felcsendült egy ismerős dallam a rádióba. All Time Low - A Love Like War. Ashton-nal összenéztünk.

"Heart's on fire tonight

Feel my bones ignite

Feels like war, war

Feels like war, war

Heart's on fire tonight

Feel my bones ignite

Feels like war, war

Feels like war, war" 
Énekeltük egyszerre. Egy kis dolgot ki hagyott magáról..
- Nagyon jó hangod van.-mondtam.
- Aha persze.- mondta.
- Komolyan. Nekem nagyon tetszik.-mondtam.
- Tényleg?-kérdezte mosolyogva.
- Tényleg.-mondtam.
- Akkor elhiszem.-mondta.
- El ne szállj magadtól.- ütöttem a vállába.
Leálltunk a házunk előtt. Ki pattantunk a kocsiból majd a csomagtartó felé vettük az irányt.
- Tessék itt egy csomag.- adta a kezembe a bevásárló táskát. Elindultam az ajtó felé és előkaptam a zsebemből a kulcsokat majd kitártam az ajtót. A táskát leraktam a konyha asztalra majd ki indultam a következőért. Ahogy kiléptem láttam, hogy Ashton négy szatyorral küszködik.
- Adj már ide 2-őt.-mondtam majd elvettem tőle 2 szatyrot.
- Köszi.- mondta.
Mikor bepakoltunk felkaptam egy szatyrot és kimentünk a kertbe. Leültünk a hintaágyra és elkezdtük szét bontani a szatyrot. Vagy három csomag chipset, 2 csomag gumicukrot, 8 db twixet és egy üveg jelly bean-t vettünk elő a táskából.
- Ha nem találkozunk, akkor nem is lehetnék ma itt vajon?-kérdezte miközben egy chips darabot rakott a szájába.
- Nem tudom. Nem hiszem.-mondtam.
- Két nap alatt nagyon összebarátkoztunk, de valahogy úgy érzem, mégsem ismerlek.- mondta.
- Hát kb. 3 éve ismerjük egymást és még csak most kezdtünk el ismerkedni.-mondtam.
- Hát ez értelmes volt.-mondta.
- Jól van, na.- kuncogtam.- Jó. Miket szeretsz? Mi a hobbid?- kérdeztem.
- Mondhatom, hogy a foci, de van egy titkos is....-mondta majd a fülemhez hajolt.- Imádok dobolni.-mondta. Ez? Hát ez nagyon titkos mondhatom.
- Mi neked ezen a titkos? Ez tök király.-mondtam.
- Nem.-mondta.
- Miért ne lenne az? Ha? Ezzel bevágódhatnál a csajoknál.-mondtam.
- De a velem egy korú fiúk nem a zenével foglalkoznak.-mondta.
- Ahj Ash.-sóhajtottam.- Nagyon is jó dolog, ha más vagy egy kicsit a többieknél.-mondtam.-Akkor is szeretni fognak mások.
- Tényleg?-kérdezte.
- Nem.. Én is csak azért szeretlek, mert focizol.- mondtam szarkasztikusan.
- Jól van, na.- mondta.- Az ott egy faház?- ki szúrta a hatalmas diófán a lassan omladozó faházat.
- Igen. Apa csinálta nekem még kicsi koromba. Az uncsimmal Tommal mindig fent játszottunk.-mondtam.
- Na, nyomás fel.- mondta majd megfogta a szatyrot.
- Aha hogy szakadjunk le. Persze.- mondtam.
- Na, gyere már.- nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon.
- Jó legyen.- mondtam és engedtem, hogy felhúzzon.
Elindultunk a hatalmas fa felé. Ash egyből kiszúrta a létrát, amin fel lehet jutni a házikóhoz.
- Menj nyugodtan előre.- mondta nekem.
- Jó.- mondtam majd elindultam. Magabiztosan vettem a fokokat. Emlékszem, hogy amikor Tom jött mögöttem fel a létrán elkezdett vele hintázni. Én persze 5 évesen szinte ott sírtam el magam.
Amikor fel értem a kis ház annyival lett másabb, hogy egy pár lehullott levél volt az előtérre lehullva. A tető elkezdte a moha belepni. Emlékszem egyszer rá raktunk egy műpókot a játék pecabotomra, és amikor anya a grill sütőnél sütött rá eresztettük. Megégette a kezét. Azóta is bánom azt a napot. A kis nosztalgiázásomat az szakította meg amikor Ashton letette az első lábát a faházra.
- Hűha.- nézett körül.
- Neked nem volt?-kérdeztem.
- Hát nekem nem olyan apám volt, aki csinált volna nekem egy egész házat fából.-mondta.
-Gyere, menjünk be.- mondtam. Kinyitottam az ajtót majd felkapcsoltam a villanyt és az a látvány tárult elém, mint 13 éve. A kis asztalon sorakozik egy csomó társasjáték. Polcok, amiken könyvektől kezdve a plüss állatokig minden sorakozik. Majd a sarokban két babzsák fotel áll.
- Gyere, üljünk le.- mondtam majd oda mentünk és leültünk.
- Ez nagyon pöpec.-mondta.
- Szinte egész gyerekkorom itt játszódik le.- mondtam.
Erre nem reagált csak mosolygott.
- Deanna Carlisle. Egy éve még gondolni se gondoltam volna, hogy valaha barátok leszünk. Most hogy ismerlek azt kívánom bárcsak ismertelek volna hamarabb meg.- mondta majd barna szemeit felém emelte.
- Hát Ashton Irwin egy éve még a szemembe olyan voltál mint egy sóher aki egy ribanccal jár. Most azt kívánom bárcsak több időt szántam volna a megismerésedre.- mondtam neki.
- De az élet változik.- mondta.- Egyszer ennek örülni kell egyszer meg bánkódni.-mondta.
- Igen. De örülök, hogy ez jóra fordult.-mondtam.
- Hát köszönhetjük annak, hogy az nap mind a ketten egy helyre indultunk.-mondta.
- Ha nem megyek az nap oda, akkor talán nem is találkozunk?-kérdeztem.
-Valószínű.-mondta. Én eleresztettem egy ásítás és fejem vállára hajtottam.
- Úgy látom ideje mennem.- mondta.
- Nem tartalak vissza.- mondtam majd felálltunk és elindultunk ki.
Először Ashton ment le a létrán majd én indultam el. Leléptem az első fokra, majd a másodikra, a harmadiknál egy reccsenés, zuhanás, és sötétség.