0.2 Break Up...

Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Ezután jön az 1-es részlet. Vissza jelezhetnétek, kommentelhetnétek! Előre is köszi xx. Liv

***

Az alak nem közelített, csak ült. Én nem mertem megindulni, mert pontosan tudtam, hogy az árnyék kit takar. Hosszú percekig csak egymást néztünk, mintha hozzá nőttünk volna a talajhoz, míg az alak fel nem egyenesedett. Oda somfordált elém majd megállt. Kék szemeiben megcsillant az utcai lámpa fénye. Állt, nem tett semmit. Egymás szemeibe bámultunk hosszú percekig.

- Sajnálom.-nyögte ki szinte alig hallhatóan.

- Sajnálhatod. Meg mutattad az igazi éned Luke Hemmings.- próbáltam dühösen válaszolni, de nekem is csak halk suttogás jött ki a torkomból. Valami nem engedte, hogy hangot adjak ki, a fájdalom. Gombóc nőtt a torkomba.

- Hülye voltam, nem gondolkoztam.-nyögte ki.

- Luke ez nem olyan könnyű, a kezembe nyomtad azt a kibaszott kábítószert, érted?- Most már sikerült üvöltöznöm, mérges voltam.

- A pia hatása alatt voltam.- mondta még mindig suttogva, sajnálta, látszott rajta, de már nem tudok benne megbízni.

- Luke, Calum kórházba volt miattad érted?- kérdeztem.

-Tudom.

- Tudod? Akkor jól van, ha megengeded, most bemennék.- mondtam, majd kikerültem. Gyors léptekkel lépkedtem az ajtó felé. Megfordultam, engem nézett.

- Jó éjszakát Deanna.- nyögte ki majd sarok fordult.

-Neked is Luke.- mondtam, és beléptem a ház ajtaján.

***

Két hét telt el mióta Luke a házunk előtt volt. Eltűntek. Beszéltem Cal-al, nem tudd a többi háromról semmit.

Néha elmegyek Luke háza elé, de a fekete Ford Explorer-je nem áll a ház előtt, a redőnyök lehúzva. Mrs. Hemmings biztos kisírta már a lelkét is. Sajnálom őket, hisz milyen érzés lehet, már hogy a fiúk eltűnt. A mai reggel is ugyan úgy telt, mint a többi, felkelés, készülődés, indulás. Az iskola csendes volt viszonylag. Mindenki hullafáradt, karikás szemmel kezdi ezt a pénteki napot. Felsomfordáltam a lépcsőkön, és benyitottam az osztályba. Megint szomorúan megbizonyosodtam arról, hogy nem jöttek suliba. Lia, szinte belebetegedett, hogy nincs meg Ash, tehát nincs suliba. Oda ültem Cal mellé, neki úgy sincs padtársa.

-Jó reggelt.-mondtam neki.

-Neked is.- ásított bele mondandójába.

Onnantól csönd szökött közénk. Én mély gondolkodásba kezdtem. Tudta, hogy ilyenkor nem érdemes zavarni. Gondolkodásom megint Luke körül forgott. Egyszerűen nem tudom elképzelni hova mehetek. Nem ismertem a barátit csak Cal-t, Ash-t és Mike-ot. De lehet valaki rokonhoz mentek. Ki tudja, mi van velük?

-Den, nincs kedved eljönni Calvin bulijába? Már nem ártana kimozdulnod. A végén megőrülsz.- mondta, ezzel kizökkentve engem gondolataimból.

-Hát... nem vagyok bulis kedvembe, de legyen, menjünk.- mosolyogtam rá, amit viszonzott, ezzel be is lépet a tanár. Unalmas töri óra vette kezdetét. Utána még pár uncsi óra. Az ebédszünetet is Calum-al töltöttem. Mióta a fiúk elmentek, unalmas az élet, se én, se Cal már nem érezzük annyira jól magunkat, mint régen. Ő elvesztette a régi legjobb barátait, én meg a szerelemem. Megint pár óra és végre szabadulhattunk.

-7-re megyek érted!- kiáltott nekem oda Cal.

-Oké!.- intettem neki.

 Az út hazafele egészen kellemes volt. Csiripelő madarak hangja hallatszott mindenhol. Tavasz van. A virágok illatát beszívtam tüdőmbe, a nap sugarai melengették arcomat és élveztem az évszak csodáit. Otthon levettem cipőmet, majd felrohantam a szobámba.

 Hat körül elkezdtem a készülődést. Kinyitottam a szekrényem és elkezdtem kutakodni, és megtaláltam, egy pólót. Luke hagyhatta itt régebben. Ki vettem, magamhoz öleltem és beszívtam jellegzetes illatát. Hiányzik.

Gondosan összehajtottam majd az ágyra dobtam. Jó lesz vele aludni.

Kiválasztottam mibe megyek. Feltettem egy enyhe sminket, felhúztam a cipőm és kimentem a ház elé. Cal megérkezett szürke Land Rover Freelander 2-vel, behuppantam mellé.

-Naa, felkészült az estére Mrs. Carlisle?- kérdezte, olyan angol férfi kiejtéssel.

- Igen, és maga Mr. Hood?- kérdeztem, oké, nem volt a legjobb akcentusom, de legalább sikerült angol az női kiejtés.

-Teljes mértékbe.- válaszolt. Hirtelen csönd támadt, de utána hangos nevetés tört ki belőlünk.

-Na de most már induljunk.- töröltem le a nevetéstől való könnyeket.

-Oké.- ezzel el is indította a járgányt. Út közben nem szólalt meg egyikőnk sem. Egy elég nagy ház előtt álltunk meg, volt vagy 3 emelet. Tudtam Calvin szülei milliárdosok, de nekem valahogy sose ez jutott eszembe róla. Ki szálltam a kocsiból, bevártam Cal-t és együtt indultunk el az ajtó elé.

-Sziasztok!- nyitott ajtót, Calvin.-Gyertek beljebb.- szó szerint tolt be minket a nappaliba. Már tele volt a ház, tele olyan emberekkel, akiket nem ismerünk. Calvin szerencsére sose az elpénzelt hülye beképzelt tiniket tartotta barátoknak, tehát rendes tagokkal volt tele a ház, remélem. Át néztem a társulatot, és magam mellé tekintettem, de Calum már nem is állt mellettem. Nem tudtam mit tenni, én is elmerültem a tömegbe, hogy elmenjek a konyhába valamit inni. Meg fogtam egy poharat, és a narancslevet. Még nem nagyon iszok, még. A konyhában is tömeg uralkodott. A konyha pult úgy volt kialakítva, mint egy pubban. Székek sorakoztak előtte. Az egyik széken egy barnás-szőke hajú srác, aki fején bandana-t viselt, Ashton. Elindultam a bár pult felé, mikor egy kilencedikes leöntött colával.

-Nagyon sajnálom.- mondta és próbálta le törölni rólam.

-Semmi baj, de most mennem kell.- felemeltem a fejem, de a bandana-s már nem ült a széken.

Elhessegetem a gondolatot hogy Ash az és tovább indultam és a kert felé vettem az irányt. Ahogy kiléptem a konyhából izzadó fiatalok sokasága állta az utam. Körülbelül 10 percet tölthettem a konyhába, de mintha vagy 100 emberel, többen lennének a hatalmas nappaliban. A DJ elégé a mostani sablonos számokat nyomta, sose voltam az ilyen zenék híve. Kint az udvaron is rengetegen voltak, de nem annyian, mint bent. Ki néztem magamnak egy hinta ágyat a kerítésnél. Leültem rá és figyeltem, hogy milyen ismerősök vannak itt. Kiszúrtam Susan-t, ő az egyik évfolyamtársam. Egészen ki volt öltözve ahhoz képest milyen visszafogott. Zöld kötött felsőjét ingre cserélte, hosszú lábait most nem harisnya és fekete szoknyája fedte, hanem egy fekete csőnadrág. Közöttünk tudhattuk még a foci csapat kapitányát, Drake-et és persze a körülötte a pompon lányok rázzták ide-oda a picsájukat. Kicsit elhamarkodott kijelentés volt, hogy normálisakat hívott, de lehet ezek csak ide pofátlankodtak. Egyszer egy lila hajat pillantottam meg. Mickey. Felém fordult és felfedte az arcát, meg bizonyosodtam róla hogy tényleg Michael. Tehát nincs semmi bajuk. Visszajöttek. Nem köszöntem oda neki. Eltűntek? Elkerültek? Akkor én is őket. Beindultam a házba, de a pillantásom egy szőke haj zavarta meg. Egy szőke hajú fiú meg egy piros szoknyás pompon lány egymást falják. Luke. Szemembe könny szökött, megint rohantam. Fel az emeletre. Rögtön a wc-t rohamoztam meg. Hányinger kerülgetett. Kinyitottam a mosdó ajtaját, becsaptam majd rohantam a wc kagyló felé. Minden kijött belőlem. Pihennem kellet, neki dőltem a falnak. Megint csalódtam benne csak most nagyobbat. Meg tudott csalni? Sőt, egy ribivel? El fogja várni, hogy, megbocsássak? Nem. Ez megbocsáthatatlan.

Töprengésem az ajtónyitódás zavarta meg. Calvin lépett be rajta.
-Den. Úristen. Mit történt?- jött oda és leguggolt elém.
-Majd elmondom, de most fontosabb. Lehetne egy kérésem?- kérdeztem, és a cipőmet bámultam.
-Persze.-mondta.
-Hazavinnél?- felemeltem a fejem, és szemébe néztem.
-Igen.- mondta. Zöld szemei csillogtak, ahhoz képest, hogy az aggodalom is bele szökött. Lehet, a pia van a dologba, bár nem hiszem, mert amikor mindig ránéztem akkor csillogtak a szemei. Ő örök boldog. Sose láttam szomorúnak. Ha csak a folyosón elment mellettem, akkor is mosolygott, csak nézett előre, de akkor is mosolygott. Most nem volt mosoly arcán, inkább aggodalom.
-Öhm, akkor indulhatunk?- zavart volt. Nem tudom hány percig vesztünk el egymás bámulásába, de elég volt ahhoz, hogy kellemetlenek érezzük. 

-Igen.- segített felállni. Sikerült megszédülnöm, Calvin megfogott, hogy ne essek el. Lementünk az emeletről, a földszinten még mindig folyt a buli. Calvin oda szólt a tesójának hogy figyeljen a házra. Szerencsére nem botlottam bele Lukeba, tehát kényelmesen hagytuk el a házat. Elvezetett a kocsijáig, kinyitotta az ajtót, hogy tudjak beszállni. Ő is átrohant a másik oldalra és elfoglalta a sofőr helyét. Az út viszonylag csöndben telt. Calvin egyszer-kétszer megkérdezte, hogy vagyok, amire egyértelmű választ adtam: igen. Legbelül viszont azt érzem, hogy rothadok. Még mindig nem hiszem el, ami a bulin történt, nekem még mindig olyan mintha álom lenne. Igen félre ismertem Luke-ot. Nagyon is. Miért nincs ezen a világon egy fiú, aki hűséges lenne? Akinek nem csak a szexen járna az agya?
Megérkeztünk. Calvin felállt a kocsi feljáróra, amin most nem állt a kocsi. A szüleim természetkutatók, ebből kifolyólag nagyon sokat utaznak.

-Na, megjöttünk.-mondta majd megint kinyitotta az ajtót nekem. Komolyan elmehetne, valami ajtónyitogatós nem tudom minek. Ki huppantam a kocsiból és megálltam Calvin előtt. Megint semmi. Kínos csönd.
-Na, itt a búcsúzkodás ideje.- mondta.
-Nem tudsz maradni? Egyedül vagyok a házba. Most el kéne a társaság.-mondtam. Mire csak bólintott és bementünk a házba.
Levettük a cipőinket, dzsekijeinket majd leültünk a kanapéra.
- Mit történt a bulin?- kérdezte Calvin.
-Lu..Luke megcsalt.- csuklott el a hangom.
-Tényleg? Sajnálom.- ölelt meg. Nekem eleredtek a könnyeim. Sírtam, sírtam és sírtam. Olyan hihetetlen minden, ami az elmúlt 2 hétben történt. Luke teljesen kifordult magából. Szó szoros értelmébe olyan mintha nem is Luke Hemmings lenne. Rá kell ébrednem, hogy, de, ez  Luke Hemmings. Calvin felsője már ázott tőlem. Semmi se tudott lenyugtatni, pedig szegény Calvin már nem bír csitítani. Úgy döntöttem abba hagyom.
-Tudd meg Den ha bármire szükséged van, szólj!- mondta, közbe simogatta a hátam.
-Köszönöm.-suttogtam, mire megszólalt a csengő.
- Megyek, kinyitom.- mondta Calvin.
Odasétált az ajtóhoz ás kinyitotta. A keze ökölbe szorult a látványtól. Gyorsan oda futottam. Luke állt velem szemben. Calvin már készen állt agyon ütni, amikor mondtam, hogy menjen ki a konyhába. Meg értette.
- Szia.- köszönt nagy egyszerűséggel.
-Ilyen egyszerűen csak, szia?- kérdeztem.
-Mert?-kérdezte.
-Luke láttam mi történt a bulin. Ne tagadd!- mondtam, mire lehajtotta a fejét.- Legalább azt mondd meg kivel!- kérleltem.
-Casidy Nelson.- A név szinte piszkálta a fülem. Szurkoló csapatkapitány. Tudta mit csinált Casidy hogy mennyit piszkált az általánosba.
-Luke ez nem te vagy! Ez megbocsáthatatlan, amit csináltál. Le akarsz kábítózni, utána meg megcsalsz? Szerintem itt az ideje....- nem tudtam befejezni. Nem ment.

-A minek?- suttogta, de én nem tudtam válaszolni.
-Minek van itt az  ideje Den?- már üvöltött. Calvin ki is nézett a konyhaajtón.
- Hogy Szakítsunk!- üvöltöttem.
-Oké. Viszlát Deanna.-mondta.- Szia, Calvin.- Calvin csak csúnyán nézett a srácra.

- Szia Luke.- Majd kilépet az ajtón és becsukta maga mögött.
-Hát, asszem ennyi volt.- fordultam Calvin felé, és egy könny csordult le a szememből. Odajött Calvin és letörölte.
- Nem szabad rá pazarolnod a könnyeid nem érdemelt meg.- mondta, és én megöleltem. Jó volt azt érezni, hogy valaki velem van. Nem voltam egyedül. Beszívtam illatát, és örültem, hogy itt van.
- Kérsz pizzát?-kérdeztem, mire elmosolyodott és csak harapott egyet a levegőbe válaszként.
Az estét még elbeszélgettük, elnevetgéltünk. Szinte mindent elpusztítottunk a hűtőből. Megettük a pizzát, a maradék tortát, az uncsim szülinapjáról, és még édesség kelyhet is csináltunk. Olyan jó volt érezni, hogy valaki itt van nekem. 

0.1 Sorry..

    Sziasztok! Íme, itt az új rész! Lehet, hogy egy kicsit rövid lett, vagy eseménytelen, de bocsi így játszódott le a sztori a fejemben, a mostani részbe ennek kellett benne lennie. Nem bánnám, ha komiznátok, vagy esetleg feliratkoznátok xx. Liv

---

Az éjszaka nagyon szarul telt, nem aludtam semmit csak fehér falat bámultam és gondolataimban lejátszottam a közös emlékeket, de nem találtam választ Luke tegnapi viselkedésére. Csak gondolkodtam és gondolkodtam, nem kaptam választ. Sose csinált semmi olyat, ami illegális, vagy amiért haragudhatnék, sose veszekedtünk. Azt hittem ő a tökéletes fiú. Az a fiú, aki tele van optimizmussal, aki... aki mindig megvédd, és nem jön oda és nyom a kezedbe drogot, de ő megtette. Megetette minden lány rémálmát, veszélyeztette az életét. Az hogy ilyen jó volt velem mind hazugság volt? Minden egyes pillanat? Végig ezt az énjét álcázta? Én már nem értek semmit. Észbe kaptam indulni kéne az iskolába, tehát felkaptam az aznapi viseletem majd a cuccaimat összetettem, felhúztam a kopott Vans cipőmet és átléptem küszöböt. Nem foglalkoztam anyával, elsétáltam mellette, nem érdekelt, ma nem. Megint csak somfordáltam a hajnali utcákon, mint minden reggel. Kocsik száguldottak el mellettem és néhány alsóbb éves siettet, nehogy lekéssen az első óráról, engem most ez különösebben nem érdekelt, nem érdekelt, hogy elkések, én csak egy rohadt választ kérek a kérdéseimre. Az összes kérésemre, arra a milliónyira, tudom, nem fogok rájuk kapni. Olyan zavaros ez a tegnapi dolog, mintha nem lenne igaz, mintha egy rossz álom lenne. Pedig nem. Sajnos. Próbálok a szép emlékekre gondolni, a közös boldog pillanatokra akár az órákon, a moziba egy randin, vagy akár egy vacsora egy átlagos gyorsbüfébe, mind egy boldog dolog pedig olyan átlagosnak tűnnek, de nekem nem azok, hiszen azzal az emberrel tölthettem, akit a világon a legjobban szeretek. De most érzek valamit, egy érzést, ami belülről szétmar, a csalódás. Csalódtam benne, csalódtam a többiekben, csalódtam az életben. Gondolataimból csak egy dolog tudod felébreszteni, hogy elérkeztem az iskola lépcsőjéhez. Felsétáltam lépcsőn, majd az osztályterem felé siettem. Benyitottam az ajtón és megbizonyosodtam, hogy nem jöttek suliba, egyikőjük sem. Búslakodva ültem le Lia mellé, aki házi feladatát írta, nem csinálja meg sose, mindig óra elé hagyja.

- Szia.- köszöntem neki, majd ledobtam a táskámat és bevágódtam a pad mögé.

- Szia.-köszönt vissza, ugyan olyan mosott feje volt neki is, mint nekem. Biztosan megtudta mit történt tegnap.- Hallottad, hogy Cal kórházban van?

- Mi van?- kérdeztem kikerekedett szemekkel. Cal? Nem csak az orra tört el?

-Igen, Cal kórházban van.- Már nem is válaszoltam, felkaptam a táskámat és futottam is. Lia kiabált valamit, de különösebben nem érdekelt. Most semmi az égvilágon nem érdekelt csak Cal. Ő tudd segíteni. Mi történhetett? A kórház körülbelül félórányira lehetett tehát volt gondolkodási időm. Mit tehetett vele Luke? Hisz egy orrtörés miatt nem tartják bent az embert. Istenem, ha szétverte? De hisz ilyet nem tenne főleg nem Calum-al, hisz legjobb barátok... De már minden megtörténhet. Cal, kiállt értem, megérdemli, hogy meglátogassam, ha nem áldozza fel magát, akkor kitudja, mi történik még az éjszaka. Sok mindent köszönhettek Cal-nak. Igazi barát. Elég is volt a mély gondolkodásból hisz a kórházba értem. De azt se tudtam, hogy miért van bent, tehát melyik osztályon fekszik, egy kis kerülő után az információsnál kiderült, traumatológia.. tehát fej. Hisz ott kapott sérülést, vagy kitudja, hogy még hol. Rohantam a 2. emeletre, mikor egy hatalmas ajtó előtt termettem, ami felett egy kis zöld tábla állt rajta kis fehér betűkkel "Traumatológia" beléptem rajta, át suhantam a várakozókon és a vizsgálókon, megint egy gyors információs pult, megtudtam, hogy 16-os szoba. A szobaajtónál összeszedtem minden gondolatomat, majd benyitottam. A szoba kb. 6 ágyas volt, egy tévével, és az ágyakhoz való dolgok, de Calum egyedül feküdt benne. Cal nem a legjobb formába volt, orra be volt kötözve, arca enyhén duzzadt, meg se látta, hogy bejöttem, csak nézte tovább a tévét, biztos azt hitte, hogy megint egy nővér. Óvatosan oda sétáltam az ágya melletti székhez, majd leültem, ekkor oda kapta a fejét felém, és enyhe mosoly ült az arcára.

-Szia.-köszönt.

-Szia.- köszöntem vissza.- Hogy vagy?

-Egészen jól. Már csak ma kell, bent lennem utána ki engednek.- mondta.- Neked nem kéne suliba lenned?

-Meglátogattalak.-mondtam.- Miért tartottak bent?

-Luke ütése akkorára sikerült, hogy a mögöttünk lévő kocsiba bevágtam a fejem, behoztak a kórházba és egy 24 órás megfigyelésre benntartottak, a fejem miatt.- mondta.- Csak megöl az unalom.- mondta és vágott egy hülye pofát,  ami röhögésre késztetett, majd ő is csatlakozott a röhögésbe.

- Most veszem észre, olyan hülye hangod van így.- röhögtem. Olyan hangja volt, mint egy sípoló állatkának.

-Naaa, ne izéééélj.- nyújtotta el az é-t.

-Nyugi, csak vicceltem.- mondtam, de akkor is eleresztettem egy halk kuncogást. Tényleg nagyon vicces volt.

- Bocsánatot szeretnék kérni Luke viselkedéséért.-mondtam és lehajtottam a fejem.

-Tudod Den hogy nem a te hibád.-mondta.

-Tudom.- de valahogy úgy éreztem hogy az én hibám. Miattam verték meg.

 Nagyon sokat beszélgettem Cal-al. Nem hagytam ott, nem érdekelt a suli, anya majd leigazolja. Kellett valaki neki hogy ne unatkozzon. Addig beszélgettünk, míg be nem hozták Calum záró jelentését, hogy haza mehet. Aláírt pár papírt, összecsomagoltunk és indulhatunk haza. Betettük a csomagtartóba a cuccot, beültünk majd elindultunk. Calum háza nem volt messze, 5-10 perc múlva a háza előtt voltunk. Az út csendben telt el. Kiszedtük a csomagjait, segítettem neki bevinni.

-Na, itt a búcsúzkodás ideje.-mondtam Cal-nak.- Szia.- öleltem meg.

-Szia.-mondta majd eleresztett öleléséből. Beszálltam a kocsiba, még intettem egyet Cal-nak és elindultam. Mikor haza értem egy alak ült a házunk előtt.