---
Az éjszaka nagyon szarul telt, nem aludtam semmit csak fehér falat bámultam
és gondolataimban lejátszottam a közös emlékeket, de nem találtam választ Luke
tegnapi viselkedésére. Csak gondolkodtam és gondolkodtam, nem kaptam választ.
Sose csinált semmi olyat, ami illegális, vagy amiért haragudhatnék, sose
veszekedtünk. Azt hittem ő a tökéletes fiú. Az a fiú, aki tele van
optimizmussal, aki... aki mindig megvédd, és nem jön oda és nyom a kezedbe
drogot, de ő megtette. Megetette minden lány rémálmát, veszélyeztette az
életét. Az hogy ilyen jó volt velem mind hazugság volt? Minden egyes pillanat?
Végig ezt az énjét álcázta? Én már nem értek semmit. Észbe kaptam indulni kéne
az iskolába, tehát felkaptam az aznapi viseletem majd a cuccaimat összetettem,
felhúztam a kopott Vans cipőmet és átléptem küszöböt. Nem foglalkoztam anyával,
elsétáltam mellette, nem érdekelt, ma nem. Megint csak somfordáltam a hajnali utcákon,
mint minden reggel. Kocsik száguldottak el mellettem és néhány alsóbb éves siettet,
nehogy lekéssen az első óráról, engem most ez különösebben nem érdekelt, nem érdekelt,
hogy elkések, én csak egy rohadt választ kérek a kérdéseimre. Az összes
kérésemre, arra a milliónyira, tudom, nem fogok rájuk kapni. Olyan zavaros ez a
tegnapi dolog, mintha nem lenne igaz, mintha egy rossz álom lenne. Pedig nem.
Sajnos. Próbálok a szép emlékekre gondolni, a közös boldog pillanatokra akár az
órákon, a moziba egy randin, vagy akár egy vacsora egy átlagos gyorsbüfébe,
mind egy boldog dolog pedig olyan átlagosnak tűnnek, de nekem nem azok, hiszen
azzal az emberrel tölthettem, akit a világon a legjobban szeretek. De most
érzek valamit, egy érzést, ami belülről szétmar, a csalódás. Csalódtam benne,
csalódtam a többiekben, csalódtam az életben. Gondolataimból csak egy dolog
tudod felébreszteni, hogy elérkeztem az iskola lépcsőjéhez. Felsétáltam
lépcsőn, majd az osztályterem felé siettem. Benyitottam az ajtón és megbizonyosodtam,
hogy nem jöttek suliba, egyikőjük sem. Búslakodva ültem le Lia mellé, aki házi
feladatát írta, nem csinálja meg sose, mindig óra elé hagyja.
- Szia.- köszöntem neki, majd ledobtam a táskámat és bevágódtam a pad mögé.
- Szia.-köszönt vissza, ugyan olyan mosott feje volt neki is, mint nekem.
Biztosan megtudta mit történt tegnap.- Hallottad, hogy Cal kórházban van?
- Mi van?- kérdeztem kikerekedett szemekkel. Cal? Nem csak az orra tört el?
-Igen, Cal kórházban van.- Már nem is válaszoltam, felkaptam a táskámat és
futottam is. Lia kiabált valamit, de különösebben nem érdekelt. Most semmi az égvilágon
nem érdekelt csak Cal. Ő tudd segíteni. Mi történhetett? A kórház körülbelül félórányira
lehetett tehát volt gondolkodási időm. Mit tehetett vele Luke? Hisz egy orrtörés
miatt nem tartják bent az embert. Istenem, ha szétverte? De hisz ilyet nem
tenne főleg nem Calum-al, hisz legjobb barátok... De már minden megtörténhet.
Cal, kiállt értem, megérdemli, hogy meglátogassam, ha nem áldozza fel magát,
akkor kitudja, mi történik még az éjszaka. Sok mindent köszönhettek Cal-nak.
Igazi barát. Elég is volt a mély gondolkodásból hisz a kórházba értem. De azt
se tudtam, hogy miért van bent, tehát melyik osztályon fekszik, egy kis kerülő
után az információsnál kiderült, traumatológia.. tehát fej. Hisz ott kapott
sérülést, vagy kitudja, hogy még hol. Rohantam a 2. emeletre, mikor egy
hatalmas ajtó előtt termettem, ami felett egy kis zöld tábla állt rajta kis
fehér betűkkel "Traumatológia" beléptem rajta, át suhantam a
várakozókon és a vizsgálókon, megint egy gyors információs pult, megtudtam,
hogy 16-os szoba. A szobaajtónál összeszedtem minden gondolatomat, majd
benyitottam. A szoba kb. 6 ágyas volt, egy tévével, és az ágyakhoz való dolgok,
de Calum egyedül feküdt benne. Cal nem a legjobb formába volt, orra be volt
kötözve, arca enyhén duzzadt, meg se látta, hogy bejöttem, csak nézte tovább a
tévét, biztos azt hitte, hogy megint egy nővér. Óvatosan oda sétáltam az ágya
melletti székhez, majd leültem, ekkor oda kapta a fejét felém, és enyhe mosoly
ült az arcára.
-Szia.-köszönt.
-Szia.- köszöntem vissza.- Hogy vagy?
-Egészen jól. Már csak ma kell, bent lennem utána ki engednek.- mondta.-
Neked nem kéne suliba lenned?
-Meglátogattalak.-mondtam.- Miért tartottak bent?
-Luke ütése akkorára sikerült, hogy a mögöttünk lévő kocsiba bevágtam a
fejem, behoztak a kórházba és egy 24 órás megfigyelésre benntartottak, a fejem
miatt.- mondta.- Csak megöl az unalom.- mondta és vágott egy hülye pofát,
ami röhögésre késztetett, majd ő is csatlakozott a röhögésbe.
- Most veszem észre, olyan hülye hangod van így.- röhögtem. Olyan hangja volt,
mint egy sípoló állatkának.
-Naaa, ne izéééélj.- nyújtotta el az é-t.
-Nyugi, csak vicceltem.- mondtam, de akkor is eleresztettem egy halk
kuncogást. Tényleg nagyon vicces volt.
- Bocsánatot szeretnék kérni Luke viselkedéséért.-mondtam és lehajtottam a fejem.
-Tudod Den hogy nem a te hibád.-mondta.
-Tudom.- de valahogy úgy éreztem hogy az én hibám. Miattam verték meg.
Nagyon sokat beszélgettem Cal-al. Nem
hagytam ott, nem érdekelt a suli, anya majd leigazolja. Kellett valaki neki
hogy ne unatkozzon. Addig beszélgettünk, míg be nem hozták Calum záró jelentését,
hogy haza mehet. Aláírt pár papírt, összecsomagoltunk és indulhatunk haza.
Betettük a csomagtartóba a cuccot, beültünk majd elindultunk. Calum háza nem
volt messze, 5-10 perc múlva a háza előtt voltunk. Az út csendben telt el.
Kiszedtük a csomagjait, segítettem neki bevinni.
-Na, itt a búcsúzkodás ideje.-mondtam Cal-nak.- Szia.- öleltem meg.
-Szia.-mondta majd eleresztett öleléséből. Beszálltam a kocsiba, még
intettem egyet Cal-nak és elindultam. Mikor haza értem egy alak ült a házunk
előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése