4. Oh my gosh...

Sziasztok! Itt az új rész. Remélem, tetszik majd. Bocsi azért, hogy nem volt múlthéten, de fej balesetem volt és nem volt erőm írni. Az a lényeg hogy már kész. Most egy ilyen „extra hosszú” résszel jöttem. Hisz a héten túl léptük az 1000 megjelenítést! Nagyon köszönöm nektek hogy olvassátok a blogomat. Jó olvasást!
xx. Liv

Odasétáltam az ajtóhoz és kitártam azt. Ahogy kitártam az ajtót nagyon nagy gyorsasággal történt minden. Megcsókolt. A semmi nélkül. Elkezdtem lökdösni, de erős karjai nagy erővel vették körül testem. Bárhogy lökdöstem, próbáltam kiszabadulni, egyre erőszakosabban csókolt. De egy jó mozdulat és sikerült kiszabadulni szorításából majd jól felpofozni. A csapástól elhúzódott.

- Tűnj innen!-kiabáltam rá.

- Nem!-kiáltott.

- De el fogsz menni. Ez az én házam.- kiabáltam majd a mellkasba vágtam.

- Igaz. A te házad. De én erősebb vagyok nálad.- villantott egy pimasz mosolyt.

- De nekem van telefonom és képzeld, tudom a rendőrök telefonszámát.-mondtam és vettem a kezembe a telefont.

- Ahj, Deanna Carlisle...-sóhajtott.-mindig is nehéz eset voltál.-mondta majd megrázta a fejét.

- Nem is lesz másképp.- mondtam.

- Gondoltam.-túrt bele a hajába.- Na, jó. Holnap visszajövök, ha nem leszel, kész készülj a legrosszabbakra.-még mindig azt a kibaszott pimasz mosolyt nem lehet letörölni az arcáról.- Szervusz Den.-intett majd kiment az ajtón. Innentől kezdve felfordul, az élet úgy érzem. Mit számítok még neki? Azt hittem soha nem találkozzunk többet. Akkor még bántam, hogy elment. Most azt kívánom, bárcsak visszamenne.

Másnap

"Reggel" hiszen delet mutatott az óra, felkeltem. Kikászálódtam az ágyból és elvégeztem a reggeli rutint. Ruha, Fürdő majd elővettem a Csillagainkban a hibát John Green-től és már indulhattam is. Mint szokáshoz híven most Calum nem várt a házunk előtt ülve a ház előtti kivágott fa törzsén és arra várva, hogy együtt menjünk valahova. Nem tudom mi baja lett az óta a nap óta, de tuti beverte valahova a fejét. Ilyenkor eszembe jutnak azok a napok, amikor még Calvin is itt volt. Nagyon rég nem láttam. A szülei jobb jövőt szánva neki átíratták egy erősebb suliba a város másik felén. Az elején még át is járt hozzám, de mára már egy telefont se szentelünk egymásnak. Még nem tudom, hogy hova megyek, de valahova mennem kell. Elindultam a közeli erdő felé. Ahogy beértem az erdőszéléhez bátran léptembe az ösvénynek kialakított úton. A csönd uralkodott az erdőn csak néhány kocogó ember ment el mellettem. A madarak ezernyi csicsergése vette körül az erdőt. Talpam alatt néhány beteg fa lehullott elbarnult levelei vannak. Engem mindig megnyugtatott az erdő csöndje. Olyan jó egyé válni a természettel, nem csak Cal-al elmenni a Starbucks-ba és iszogatnia kávét meg kekszet majszolni. Annak is megvan az öröme, de én ennek egyszerűen imádom a gyönyörét. Amikor csak eljössz ide és elgondolkodol mindenről. Ezt is jó csinálni. Egyedül elzárva a tudatoddal. 

Addig sétáltam az ösvényen, míg egy jó vastag gyökerű fa aljába le nem ültem. Elővettem a kis táskámból a könyvet és elmerültem Hazel Grace Lancaster világában. Olyan kibaszott jó könyv. A lényege? Hogyan meséljünk el egy szomorú történetet boldogan. Valami közös van bennünk Hazel-el. Nem a Pajzsmirigy rák, inkább a felfogásunk. Nem tudom, de mindig egynek éreztem az ő életét az enyémmel. Igaz hogy semmi köze az én életemhez, hiszen ő ténylegesen szenved. Nekem nem volt sose rákom, és nem is lesz. Remélem. A lényeg mind a ketten normálisan akarjuk élni a tinik életét. Neki a hülye oxigénpalack miatt nem megy élni, nekem a múlt miatt.

-Öhm, Den?- hallottam egy ismerős hangot. Ashton Irwin.

-Ash?-néztem fel a könyvből. A nap fénye majdnem kiégette a retinámat, ami a fák lombjai közül  szivárgott be. A fiú éppen előttem állt és takarta a nagy részét, de akkor is nagyon élesen sütött a szemembe. Ashton szokása szerint bandanát viselt oroszlán sörényszerű haján. Fekete Led Zeppelin póló volt rajta fekete csőnadrággal és bakanccsal.

- Mi járatban erre?-kérdezte.

- Hát ezt én is kérdezhetném.-mondtam.

- Csak sétálgatok.-mondta.

- Én elveszek egy másik világban.-mondtam mire furán nézett majd felé mutattam a könyvet.

- Áhh, értem.- nevetett mire belőlem is előtört egy kis kacaj.

- És hogy vagy mostanság?-kérdezte.

- Hát, el-el vagyok.-mondtam, hisz most vágjam a képébe hogy "Kösz, éppen Luke azt hiszi, rabszolgája vagyok, de azért kösz.".-És te?

- Én is. Szakítottam Liával.-mondta.

- Sajnálom.-mondtam.

- Ne sajnáld. Egy ribanc volt.-mondta.- Megcsalt.

- Akkor egy cipőben evezünk.-mondtam.

- Ja. Luke meg egy hímringyó volt.- mondta. Majd kitört belőlem egy nevetés. Lia és én régen nagyon jó barátok voltunk, de aztán elkezdet barátkozni Cassidy-vel. Onnantól kezdve mind a kettőt nevetve cibáltam volna meg. Nem is értettem Ash hogy bírta vele az egy levegőt 2 évig.

- Nincs kedved valamit csinálni?-kérdezte.

- De menjünk.-mondtam.

- De mit?-kérdezte.

- Öhh...Fagyi?-mondtam.

- Jó. Gyere.- mondta. Majd kimentünk az erdőből. És elindultunk a fagyizóhoz. Hosszú sor állt a kis fabódés fagyizónál ahol a legjobb fagyit csinálják a városba. Személyes véleményem hogy itt a világ legfinomabb fagyija.

- Nem értem a gyerekek miért csak a csokisat eszik?- kérdeztem.

- Mert a csoki az finom. Nagyon finom.-mondta.

- Jó, de mondjuk a citrom is nagyon finom.- mondtam.

- A csoki is.- mondta.

- Jól van.- mondtam és megforgattam a szemem. Ezután a sort csendben vártuk.

- Jó napot! Egy csokis keksz lesz egy rágógumival.-mondta Ash. Mintha egy két évessel jöttem volna.

- Én egy citromot kérek.-mondtam. A kedvenc ízem. Imádom a citromot. Túlságosan is.

- Tessék, itt van.-mondta a pultos és adta a kezünkbe a fagyit. Most következet egy röpke két perces veszekedés Ashtonnal hogy ne fizesse az enyémet, de tiszta akaratos az a gyerek és ezért kifizette az enyémet is. Fizetett majd elindultunk a parkba és leültünk egy padra.

- Kivel?-kérdeztem.

- Mit kivel?-kérdezte.

- Kivel csalt meg?-kérdeztem majd barna szemeibe néztem, amibe a szomorúság utolsó szikrái még mindig csillogtak.

- Jason.. Jason Butler.-mondta és már a könnyek gyülemletek a szemébe. Az élőbb még semmi baja nem volt. Milyen jó ízűen mondta, hogy szakított azzal a ribanccal.

- Shh.. nem ér érte egy könnyet se hullatni.-mondtam majd megsimogattam a hátát. Nem szabad neki is olyannak lennie, mint egykor nekem. Nem lehet össze esnie. Azon leszek, hogy segítsek neki. Szüksége van valakire.

- Igaz is.- mondta majd letörölte a könnyeket a szeméből.- Nem szabad már rá pazarolni semmit. Ő már senki az életembe.- mondta majd belenyalt a fagyijába.

- Igen. Ez a beszéd.- mondtam, majd egy pacsira nyújtottam a kezem. Lepacsiztunk.

- Átjössz? Megnézzünk egy filmet, vagy valami ilyesmi.-kérdeztem.- Úgy is unatkoznék, hisz egyedül vagyok otthon.- mondtam.

- Persze. Mikor menjek?- kérdezte.

- 7 neked jó?-kérdeztem.

- Nekem oké.-mondta.- Na, akkor én megyek készülődni.-mondta majd felállt a padról.

- Szia.-mondtam.

- Szia.-intett majd elment. Én is felkaptam a táskámat és kiindultam a park kapuján. Gyorsan haza tipegtem. Leültem a kanapéra és elővettem a notebook-om. Bekapcsoltam. Ránéztem az összes közösségi oldalra, amin fent vagyok, de mindenhol ugyan az. XY kapcsolatba lépet vele... XY újra szingli. Mindenhol nyálas párok, én meg itt nyomom szinglin. Tudjátok mit? A szinglisség a világ egyik legjobb dolga.

Meguntam a Facebook sablonos világát és bekapcsoltam egy Blink-182 playlist-et. Egy kicsit rendbe rakom, a lakást hisz nem hiszem, hogy Ashton értékelni fogja, ha egy eldobott melltartót talál az előszoba közepén.

7 óra

Kopogás. Gyorsan oda siettem a bejárati ajtóhoz majd kinyitottam. Ash állt ott.

- Szia.-mondtam.

- Szia.- köszönt mosolyogva.

- Gyere be.- invitáltam be az előszobába, ahol ledobta bakancsát majd bementünk a nappaliba.

- Na, mit nézzünk?-kérdezte.

- Rossz Szomszédság?-kérdeztem.

- Jöhet.-mondta.

- Várj, megyek, csinálok popcorn-t.-mondtam majd bementem a konyhaajtón. Gyorsan bevágtam a mikróba a popcron-t. Pityegéssel jelezte, hogy elkészült. Kikaptam egy nagyon kecses mozdulattal. Hát kb. olyan volt az a kecses mozdulat, hogy ki vettem a mikróból, leforrázta a kezem ezért reflexből áthajítottam a konyha másik felébe. Ki vettem egy hatalmas tálas a szekrényből és leraktam a pultra. Át rohantam a popcornért, ami sikeresen a sarokba landolt majd visszasiettem és beleöntöttem a tálba. Felkaptam a tálat és kiindultam a konyhából. Ashton éppen a CD-s polcot nézte.
- Led Zeppelin, All Time Low, Blink-128? Nem hittem volna, hogy ilyen az ízlésed zene terén.-mondta és tovább böngészett a CD-k között.
- Mert mit hittél?-kérdeztem.
- Justin Bieber, One Direction.-mondta.
- Na, azt várhatod, hogy ilyenek szóljanak az én házamban.- mondtam.
- Na, kezdjük?-kérdezte.
- Persze. Foglald el a helyed.- mutattam a kanapéra. Levettem a polcról a Rossz Szomszédságot és beraktam a lejátszóba.
Az egész filmet végig röhögtük. Igazándiból örültem, hogy itt van Ashton. Az elmúlt napok szinte a magánynál is rosszabbak voltak. Jön mindig Luke és szinte már börtönbe tart.
Kopogtak. Mi? Ki lehet az?
- Megyek, nyitom.- kiáltom.
Az ajtóhoz mentem és kitártam. Luke... Istenem. Teljesen ki ment a fejemből.
- Megint nem vagy kész.- mondta.
- Nem..-szinte suttogtam.
- Ki az?-kiáltotta Ashton.
- Ashton?- kérdezte tőlem.- Te Ashton-nal vagy amikor velem kéne randira menned?- szemei a kékről, már-már feketén csillogtak. Kezét emelte és egy pislogás alatt az arcomon csattant.
- Den.- jött oda Ash.- Luke?-nézett fel.
- Ash.-mondta Luke.
- Na, jó... elég. Menj innen.- mondta Ash.
- Mert különben?-kérdezett vissza Luke.
- Nem lesz szép vége.-mondta Ash.
Felnéztem Luke-re. Már csak egy pillanatra tudtam a szemébe nézni, ami csalódottságot árasztott mire sarkon fordult és elment.
- Ez totál őrült.-mondta Ash.
- Tudom.- csak ennyit tudtam kinyögni.
- Gyere, rakunk rá jeget.- karolta át a vállam.
Bementünk a konyhába, majd kinyitotta a mélyhűtőt és elővette a jeget.

- Mióta van itt?- kérdezte és oda nyomta az arcomhoz a jeget.
- Múlthét kedd.- mondtam.
- Ez totálisan nem normális.- mondta. 

Másnap

Megfogtam a reggelimet és elindultam a tegnapi helyre. Még nagyon korán volt. A kocsik se jártak. Kb. 5-6 óra lehetett. Bementem a rengetegbe és a fa felé botorkáltam. Már messziről kiszúrtam a bandanás fiút a fa alatt. Éppen a telefonját nyomogatta.
- Szia.- köszönt felnézve a telójából.
- Istenem Ash.-mondtam.