2. What?

Sziasztok! Sozz ez egy kicsit rövid rész lett. Na de nem baj. Ami ennél sokkal szomorúbb, az hogy holnaptól vége van a nyári szünetnek. (bruhuhuhuhuu) . Mindenkinek sok sikert a kövi tanévhez.  Hát megint jön a sablon szöveg... Nagyon jó lenne ha komiznátok, amit a cím melletti "+"- en tudtok megtenni és persze iratkozzatok fel a " Follow" menüponton. Remélem tetszeni fog a rész. xx. Liv ❤

2 év múlva.

-Muszáj az új Ryan Gosling filmet megnézni?- kérdeztem Scarlett -t.

-De olyan aranyos.- komolyan, mint egy ötéves kis lány, aki éppen egy kutya kölyköt nézz a laptopon.

-Ahjj, egyezünk  meg valamibe.- mondtam.- most megnézzünk valami mást, és megnézzük otthon a neten, egy este, a pihe puha ágyikóba beburkolózva egy csomó egészségtelen kaja között, oké?

- Jól van, na.- hajtotta le a fejét.- De most nyomás menjünk vacsizni.- mondta és a pláza felé vettük az irányt. Az út oda felé nem is hosszú, nem is rövid. Át kell vágnunk az egész kertvároson. egész békés hely. Mindig szeretem az ilyen környéket. Olyan családias az egész. Az emberek is nagyon kedvesek erre felé. Mindig találkozol egy öreg nénivel, aki éppen az új beszerzett növényét ülteti a háza elé vagy mindig látni egy kocogó fogyni vágyó már így is jó súlyba lévő nőt. Nem olyan, mint a belváros. Mély "gondolatmenetem" hangok rontották meg. Fiú hangok.

-Hééj, csajok.- kiáltott oda az egyik. A deszkás beképzelt rohadékok. Mindegyik egy agyon tetovált, magát
nagyra tartó senkik. Végig néztem rajtuk, nem túl nagy társaság, kb. 8-9-en vannak. A nagy részét nem is ismerem. Páran a sulinkba járnak. A szemem megakadt egy srácon. Póló nélkül ült tök nyugodtan. Karját tetoválások fedték, amik rá merészkedtek felső testére is és ujjain is ékeskedett pár tetoválás. Szőke haját sapka fedte. Hosszú lábait, mint eddig is hosszú fekete nadrág fedte, lábfejét Vans cipő. Kék szemeibe a meglepettség látszott. Visszatért. 

Próbáltam kerülni a szemkontaktust és azt játszani mintha itt se lennék. Gyorsan próbáltunk eliszkolni még mielőtt ránk másznának.

-Na de lányok nem ér csak így megszökni.-szólt utánunk egy fekete hajú szemöldök piercinges srác.

-Hagyd.- szólalt meg az ismerős hang. Többet nem is hallottunk.

Mintha nem is ő lenne. Ez egy totál más ember már. Ő nem Luke. A tetoválások meg az ilyesmi fajta cuccok nem ők voltak. Na, jó nem tagadni eddig is volt egy száj piercingje, de ez már más.

-Den, hahó.- húzta el a kezét a szemem előtt Sca.

-Ja, bocsi, elkalandoztam.- mondtam.

-Vettem észre.- mondta. Már elment a kedvem a plázától. Nem vagyok éhes, se filmnézős kedvembe. Most az ágyamba akarok feküdni és gondolkodni. Néha jó azt is, és  most pont arra van szükségem. Megint annyi kérdésem van, mint amikor elment. Miért jött vissza? Egyáltalán mikor? Mi történt vele? Miért lóg ezekkel  a barmokkal? Bárcsak minden könnyebb lenne.

A Burger King felé vettük az utunkat. Őszintén, most mindegyik kaja sugárba jönne vissza, ha meg enném, de Sca-nak megígértem tehát nincs mit tenni. Nagyon hosszú sorok kígyóztak a kajáldák előtt, tők mindegy lett volna hova megyünk, mindenhol kb. negyed órát sorba kell állni. Sca minden féléről dumált közbe, aminek egy szava se dereng. Észre se veszi, hogy meg se hallom. Nem is tudhatja mi a bajom. Nem ismerte Luke-ot. Meséltem neki róla, de nem ismerte.  Neki könnyű az élet. Csodálatos családja van, van egy kishúga Lily és persze ott van neki Daniel. Nincs semmi baja. Én asszem egyedül vagyok.

-Az isten szerelmére, Den bökd ki mi a fasz bajod van.- csapot hisztérikusan az asztalra Sca.

-Semmi bajom.-mondtam.

-Na persze.

-Komolyan. Semmi az égvilágon. Mi lenne?- kérdeztem.

-Tudom, hogy valami van.- mondta.

-Jó..- vettem egy levegőt.- Visszajött.

-Ki?-kérdezte

-Luke.-mondtam.

-Mi? Honnan tudod vagy kitől?-kérdezte.

-Ma ott volt a deszkásokkal.-mondtam.

-Tényleg? Bassza meg.-mondta.

-Én nem értem. Hogy? Minek? Miért?-dadogtam mindenfélét összevissza.

-Nem tudom.-mondta.

Végre sorra kerültünk. Scarlett egy Whooper-t kért, én meg elégedtem egy közepes krumplival.

Nem tudtam másra gondolni csak Luke-ra. A velünk szembe lévő üzletről, ami a kedvence volt. A kockás inget viselő srácról. A fekete nadrágról. A nyakláncról a nyakamba. Tőle kaptam 15. szülinapomra. Akár egy Blink-128 pulcsis srácról. Mindenről. Sca se szólt hozzám. Ez már szokott: "Den nem beszél, hagyjuk rá, ne dumáljunk neki a semmiért".

Sca már rég megette a Whopper-ét, amikor én még a krumplim felénél se jártam.

-Nem baj, ha ma nem megyünk moziba?-kérdeztem

-Nem. Gyere haza kisérlek.-mondta.

-Oké.- fogtuk a táskáinkat és indultunk is hozzám.

Az úton haza felém, már beszédesebb kedvébe volt Sca. Viszont neki sincs jobb témája a fiúknál. Egy kicsit már elegem van, hogy minden percbe azt hallom "Daniel így...Daniel úgy.."
 Meg álltunk a házam előtt. Gyorsan elköszöntem Sca-tól és beindultam a házba.
Levettem a bakancsomat és a fogasra akasztottam a kabátom, amikor hallottam, hogy valami leesik fent. Elindultam fel az emeletre. Talán most jön az a pillanat, hogy kirabolnak? Nyugi Den. Lassan vettem a lépteket. Amikor felértem észrevettem, hogy a korlátnak van döntve a mosórongy. Felkaptam, azt használtam fegyveremnek, ha esetleg egy szatír akar megerőszakolni. Lassan benyitottam a szobámba. Az ajtó nyílásán beszűrődő fény megmutatta mi volt, ami, vagy aki miatt összetört a polcomon lévő váza.
-Luke... 

1.1 We need to talk...

Sziasztok! Itt az új rész. Remélem elnyeri a tetszésetek, nagyon remélem. Hát, én az "1."-es részletet ennyire terveztem. Két komoly részre. Tehát a kövi résznél már beindulnak a tényleges történések. Hát most is elmondom mint a többi résznél.. iratkozzatok fel a "Follow" menüponton és kommenteljetek amit a rész címe melletti kis x-en tudtok (elvileg) megtenni. Előre is köszi. Jó olvasást mindenkinek. xx. Liv. ❤

Reggel a tavaszi napsugarakra pattantak ki a szemeim. Egy új nap, egy új élet. Kiszálltam az ágyból és a reggeli szokásos nyújtózkodást megtettem. Kisétáltam a fürdőbe és egy szörnyeteg köszöntött vissza a tükörből, akinek valószínűleg egy madár fészek ékeskedik a feje tetején. Fésűt is ragadtam és neki estem annak a madárlaknak. Addig cibáltam mire elfogathatónak nevezhettem a látványt.  Vissza szaladtam a szobába, kitártam a szekrényt és elkezdtem kutakodni benne. Előkaptam az egyik Artic Monkeys pólómat és egy farmersortot.  Felkaptam a táskám, felvettem a cipőt, bezártam a házat és elindultam a suliba. Az út oda fele szinte elrepült, még a Starbucksba is be tudtam ugrani egy cappucino-ért. A suli ugyan olyan, mint eddig, nem is számítottam túl nagy változásra. A lépcsőfokokat kettesével léptem fel a 3. emeletig a matek tanteremhez. A terembe a legnagyobb káosz uralkodott, miszerint még a szünet nagy része nem telt el. Szememmel Őt kerestem, sikertelenül. Viszont Ash és Mickey itt vannak. Irwin Lia mellett foglalt helyet, Mickey hátul kuporgott szinte belebújva a telójába, és Luke helye üresen porosodott. Calum mellett akartam helyett foglalni, amikor megláttam, hogy Ethan elfoglalta a helyem. Huuu, kösz Calum, kösz. Tehát ott van Clifford. Hátra sétáltam az egyik szélső padhoz.

-Szia.-mondtam, aminek kicsi a valószínűsége, hogy meghallotta, amit mondtam, hisz a fülhallgató a fülébe.

-Szia.- mondtam már erőteljesebben, hadonászva. Úgy szint semmi. Most már kitéptem ez egyik oldalát a hallgatónak a füléből.- Szia!

-Ohh, bocsi... Szia.- mondta.

-Leülhettek?- kérdeztem.

-Persze.- húzta ki a széket. Ledobtam magam a székre a táskámat meg a pad mellé ledobtam.

-Mi szél hozott vissza a suliba.-kérdezte.

-Tudod, szeretnék jó jegyeket kapni, nem úgy, mint egyesek.- ezzel célozva, hogy változtatni kéne a jegyein.

Ekkor a csönd beállt közénk. Kezdtem azt hinni, hogy megbántottam az előző beszólással, hát, de na. Most nem jó, ha ilyen jegyei vannak, nem lesz belőle semmi.

-Luke hol van?-kérdeztem, megszakítva a kínos csöndet.

-Ajj, tudtam, hogy egyszer szembesíteni kell ezzel a ténnyel.- feljebb ült a széken.- A Hemmings család elköltözött.-mondta.

-Mi?- kérdeztem, mintha meg se hallottam volna.

- LUKE ELKÖLTÖZÖTT.- lassan, artikulálva mondta el még egyszer. Nem, nem lehet igaz. Mi? Sose búcsúzhatok majd el tőle. Akaratom ellenére is legördült egy könnycsepp a szemem sarkából.

-Sajnálom.-és ahogy ezt ki is mondta belépet az új matek tanár. Igen, Mrs. Hemmings Luke anyukája volt a matek tanárunk. Tényleg elmentek.

- Sziasztok, gyerekek, én Mr.Walker vagyok. Mivel Mrs. Hemmingsnek el kellet hagynia az iskolát családi okok miatt ezért én leszek az elkövetkezendőkbe a matematika tanárjuk. Lesz alkalmam magukat alaposabban megismerni, de azért a neveiket elmondhatnák és mondhatnának magukról pár mondatot. Kezdjük a szélső padsorral.-mondta a harmincas éveiben járó férfi.

- Steven Oliver vagyok...- kezdet bele Steve.

- Hova mentek?-suttogtam Michaelnek.

- Phoenix, Amerika.-suttogta. Tényleg semmi esélyem elköszöni. Már elment és kitöröltem minden közösségi oldalról. A telefon maradt. Suli után felhívom.

Ez a Mr. Walker egészen jó fej, de fel sem ér Lizzel. Ő volt a legeslegjobb fej  matektanár, akit valaha ismertem. A többiek is ezt mondanák. Volt, amikor kivitt minket a parkba és ott tanultunk, vagy az utolsó napokban ellógtunk pár órát és filmet néztünk. De nagyon jól magyarázott is hozzá. Aki nem is érti a matekot, még az is levont belőle valamit.

Az utolsó órákat már nagy kínnal éltem túl. Az utolsó óra után hiper sebességgel rohantam ki a suliból.

-Hé, Den! Hé!- kiállt utánam valaki.

-Ash?-néztem hátra.

-Beszélnünk kell.- mondta.- Haza doblak és ott megbeszéljük.

-Öhh..jó.- mondtam és elindultunk a kocsija felé.

Az úton egyikőnk se szólt egymáshoz. Mintha némasági fogadalmat írtunk volna alá azzal, hogy beszálltunk ebbe a kocsiba. Ashton csak az utat bámulta, sehova máshova nem nézet, csak egy pontot figyelt végig, már komolyan olyan volt, mint egy szobor. Vajon mit akarhat? Eddig nem valami sokat beszéltem vele a "szia", "hogy hívnak?" mondatokon kívül. Megismerkedésünk óta csak köszönünk egymásnak. Annál inkább többet beszél róla Lia. "Jaj, de cuki a mosolya", "Jujj, az a bandana a fején".. és még mennyi minden. Ashton-ról nem sokat tudok. Azt tudom, hogy azon az éjszakán ő is ott volt a többiekkel és ő is nyomta a füvet. Remélem nem olyan, mint Luke mert akkor jobb, ha Lia távol marad tőle.

-Itt fordulj le.- mondtam neki.

-Tudom.- Hát ez tök megnyugtató, ha egy "idegen" tudja hol lakok.

Leparkoltunk a házunk előtt. Gyorsan kiszálltunk a házunk előtt. Felsétáltunk az ajtóig, majd kinyitottam. Ash-t leültettem az egyik fotelre én meg leültem a vele szembe lévőbe.

-Kérsz valamit inni?-kérdeztem.

-Nem, kösz.-mondta.

-Na, mit akartál megbeszélni.-kérdeztem.

-Lia-ról lenne szó. Mivel te vagy a legjobb barátja... az van hogy túl sokat mesél magáról, engem szinte megismerni se akar. Csak mondja a magáét.-mondta Ash.

-Próbálj szóba eredni vele. Amikor a kocsiba ültünk se voltál valami túl beszédes.-mondtam

-Jó. Felfogtam. Mindig, amikor találkozzunk egy olyan érzés fog el, hogy csak a külső miatt szeret.-mondta és lehajtotta a fejét. Azt látom, hogy az egójával sincs baj. Van valami abban, amit mondott.
-Nyugi, felhívom és beszélek vele.-mondtam.
-Tényleg? Köszi.- ölelt meg.
-Szívesen.-mondtam.

-Na, én csak ennyit akartam. Majd talizzunk.-mondta és elindult az ajtó felé.
-Szia.-mondtam és kiment az ajtón. Ajj, Ezek a mai szerelmi gondok. Ki beszél Den? Tényleg Luke. El kéne, köszöni. Hisz a világ másik felén lesz örökké, én meg még úgy "köszöntem el" tőle hogy jól a képébe mondtam, hogy szakítsunk. Azért én se vagyok ennyire szemét. Honnan tudtam volna, hogy elmegy? Sehonnan. Lehet ezért jött azon az estén? Teljesen lehetséges.
Megfogtam a telefonomat, ki kerestem a számát a névjegyek közt és megnyomtam a zöld gombot. Vártam, hogy felvegye, az ötödik csöngetésre fel is vette.
Nem szólt bele. Mintha süket lenne a vonal.
-Luke?- suttogtam lassan a telefonba.
-Den.-mondta.
-Én nem tudtam, hogy..-mondtam, de bele vágott a szavamba.
-Hidd el így jobb mintha úgy vállunk el, hogy együtt vagyunk.- mondta.
-De én..-mondtam volna..
-Már mindegy.- hangosodott fel a hangja.
-Nem. Nem mindegy.-mondtam.
-Mert máshogy lett volna? Akkor nem szakítasz velem?- már-már üvöltött.
- Nem.- szinte tátogtam. Lehet nem is hallotta.
-Hát akkor ennyi Den.-mondta.
-Szia, Luke.-mondtam.
-Szia, Den.-tette le.
-Hiányozni fogsz.-suttogtam már csak a telefonnak.
A telefont leraktam az asztalra. Hát ennyi volt. Soha nem hallok többet Luke Robert Hemmings-ről. Ő már egy másik életet él. Ez volt az utolsó beszélgetés, amit váltottam vele. Örökre. 

1.0 I'm okay.

Sziasztok! Eljutottunk a kövi "részlethez". Nagyon, nagyon megköszönném ha kommentelnétek és feliratkoznátok. Ezzel a résszel várom haza az egyik legjobb barátosnémet^^. ÜDV. ITT MAGYARORSZÁGON ÚJRA BIA! Remélem örülni fog neki! Jó olvasást!♥ xx. Liv

Calvin éjfél körül mehetett el. Az óta az este óta eltelt 1-2 hét. Én az óta is az ágyat nyomom. Egyedüli

lételemem Calum és Calvin. Mindenbe segítenek. Kitakarítanak, megpróbálnak elszórakoztatni kisebb-nagyobb szerencsével, hordják a házit nekem. Nem járok suliba. Nincs erőm. Még fel kell dolgoznom azt a tényt, hogy szakítottunk. Luke Robert Hemmings nem szerepel többet az életembe. Biztosan elvan az ő Cassidy-ével. Tudom már rég tovább kellett volna lépnem a dolgokon, de nagyon fontos volt Ő. Idáig. El nem tudom képzelni mi történt vele. Egyszer csak egy drogfüggő faszfej lett az én szemszögemből. Mindig azzal a mentséggel jön, hogy nem volt magánál. Ha annyira szeretett a "Nem vagyok magamnál" stílusa alatt is gondolhatna rám. Nem a fűre gondolok, ott lehet, hogy a pia van a dologban, de a megcsalósdi témánál is eszébe lehettem volna. Most az életembe két ember tartozik. Calum és Calvin. Anyámék szerintem magasról leszarják, mi van velem hisz éppen Dél-Amerika esőerdőiben bóklásznak. Lia egy nyamvadt üzenetet se küldene, hogy, hogy vagyok vagy egyáltalán hol. Szép kis társaság. Viszont Calum és Calvin odafigyelnek rám, túlságosan is. Nem lepődnék meg, ha lassan kamerákat szerelnének a szobámba, hogy még suliba is figyeljenek. Délutánon ként mindig ide veszik az irányt suli után. Már szinte az agyukat szétunják itt nálam. Mondjuk, mindig csinálnak valamit. Általában az ágyam végébe ülve kártyáznak, vagy éppen a legújabb pc játékot töltik rá a gépemre. Calvin felveszi a bátorságot és főz valami vacsit, na, elérkeztünk a mai napig. Calvin lent főzz, Calum meg a babzsák fotelembe gubbaszt.

-Ahj, Den, kellj fel abból a szaros ágyból és csinálj valamit, mert komolyan a hajadnál fogva ráncigállak ki.- állt fel Calum.

-Hagyjál már.-kotortam ki magam alól egy párnát, mert amibe a fejemet túrtam, az ott volt jó helyen, és jól neki vágtam.

-Nem mehet ez így tovább. Már tiszta Antiszociális vagy.- ült le az ágy szélére.

-Nem vagyok személyiségzavaros.-mondtam.

-Lassan az leszel.-mondta.-Den el kell felejtened. Egy barom volt. Maga mögött hagyta a szerelmét. Ott hagyta legjobb barátját. Én is ugyanúgy szenvedek szinte, mint te, csak én beletörődtem, hogy egy idióta miatt kár lenne magam marcangolni. Neked is össze kell szedned magad, és elfelejteni.-mondta, mire felé fordultam. A barna szemei megértésért kiáltoztak. Igaza van, de ez...

-Cal, ez nem ilyen könny...- nem hagyta, hogy befejezzem.

-De az, csak te nem akarod megérteni.- mondta majd felállt az ágyról és kiment a szobából. A zárt ajtót néztem percekig. Igaza van. Luke csak egy fiú volt. Viszont a számomra a legfontosabb. Egy fiú volt a sok közül ezen a világon. Fiatal vagyok, még szerezhetek jobbat. Régen mindig abban a hittben éltem, hogy Luke-nál nincs jobb, de van. 5 éves korunk óta ismertük meg egymást Luke-al és Cal-al. Egy játszótéren találkoztunk. Azt hiszem egy februári nap volt, ott fociztak én meg imádtam a focit, oda is mentem hozzájuk.
-Sziasztok!- mentem oda a két ismereten fiúhoz, akik éppen a focilabdát rugdosták a fa alatt.

-Szia.- köszönt a kék szemű, szőke fiú.

-Hogy hívnak?- kérdezte a barna hajú fiú.

-Deanna vagyok. És ti kik vagytok?- kérdeztem.

- Én Calum vagyok ő meg Luke.- mondta a barna.

-Beállhatok?- kérdeztem, és rámutattam a labdára. 

-Persze.- mondta Luke, majd elkezdtünk "focizni", csapatokat se tudtunk állítani hisz hárman voltunk.
 Délután Calum anyukája jött ki a játszótérre 4 darab szendviccsel, mert a fiúk képesek 2-őt megenni. Hozott egy plédet is, hogy pihenjenek a fiúk foci után.  A fiúk bemutattak neki. Nagyon kedves néninek tűnt. Leterítette a plédet, és el is indult hazafelé. A fiúk el is vették a szendvicseket, Luke felém nyújtott egyet.
-Tessék, itt van neked is egy.- ajánlotta fel a szendvicsét. 

-Köszi.- majd kinyitottam a szalvétába becsomagolt sonkás szendvicset és nagyot haraptam bele. Mindenféléről beszéltünk. Megtudtam, hogy a fiúk Sydneyből költöztek ide Gold Coastba. 5 évesek, mint én, Calum a legnagyobb közölünk, ő most fogja tölteni a 6-ot februárba. Focizni járnak. Én is mindig szeretem volna focizni, járni, de anya szerint túl fiús. Elmesélték, hogy azért jöttek ide, mert az anyukáiknak itt akadt munkahely. Luke anyukája tanárnő, Calum-é meg valamilyen cégnél dolgozik. Bárcsak az én szüleim is itt a közelbe dolgoznának és nem Jane néninek kellene folyton velem lennie otthon.
-Hé, srácok. Örökké barátok leszünk?- kérdezte Calum. 

-Igen.- mondtam.

-Igen.-mondta Luke.

Minden egyes pillanatra emlékszem arról a napról. Nagyon bennem maradt. Akkor kezdet az életünk egy sztorit írni. Úgy látszik Luke kilépett ebből a sztoriból. 

Felültem az agyban és éreztem, hogy rögtön vissza is kell esnem, mert a hirtelen mozdulatól a világ forogni kezdett körülöttem, de kitartottam. Letettem a padlóra a lábaimat és felálltam. Olyan érzésem volt, hogy összerogyok. Megremegtek a lábaim, újra hozzá kell szokni ahhoz, hogy talaj, van alattam. Megindultam az ajtó felé. Kiléptem rajta, majd lesiettem a lépcsőn. Átsiettem a nappalin és konyha ajtajához léptem. Nem nyitottam be rögtön, szépen lassan nyomtam le a kilincset. Bent, Calvin főzött, Cal meg ült az asztalnál és a telefonjával babrált, de amikor beléptem rögtön mind a kettő rám kapta a tekintetét. Calum elmosolyodott, Calvin csak furán nézett rám.
-Te is látod, amit én?- kérdezte Calvin Calum-ot. 

-Igen.- mondta.

- Ez Deanna Rose Carlisle.- mondta Calvin.

- Amúgy jókor jöttél, kész a tejbegríz.- hozta elénk a kaját. 

-Úgy tűnik Deanna újra visszatér az emberiségbe.- mondta Calum.

- Igen. Úgy tűnik.- bólogattam elismerően. 

-Akkor holnap óhajtasz iskolába jönni?- kérdezte Calvin. 

-Igen.

-Siker!-pacsizott le a két srác.

-Visszatért a régi Den.-mondta Calum.- Belőlem pszichológus lesz.- tette hősiesen a kezét a szívére.

-Az. Kukás kocsivezető.- mondtam.

-Nyaaa.- durcizott be.

-Jó az leszel.- veregetem vállon. 

-Ez az!- örült meg. Komolyan egyszer megérdemelné, hogy fejen csapja egy serpenyővel. -Az a lényeg hogy már jól vagy.- mondta mosolyogva.