1.0 I'm okay.

Sziasztok! Eljutottunk a kövi "részlethez". Nagyon, nagyon megköszönném ha kommentelnétek és feliratkoznátok. Ezzel a résszel várom haza az egyik legjobb barátosnémet^^. ÜDV. ITT MAGYARORSZÁGON ÚJRA BIA! Remélem örülni fog neki! Jó olvasást!♥ xx. Liv

Calvin éjfél körül mehetett el. Az óta az este óta eltelt 1-2 hét. Én az óta is az ágyat nyomom. Egyedüli

lételemem Calum és Calvin. Mindenbe segítenek. Kitakarítanak, megpróbálnak elszórakoztatni kisebb-nagyobb szerencsével, hordják a házit nekem. Nem járok suliba. Nincs erőm. Még fel kell dolgoznom azt a tényt, hogy szakítottunk. Luke Robert Hemmings nem szerepel többet az életembe. Biztosan elvan az ő Cassidy-ével. Tudom már rég tovább kellett volna lépnem a dolgokon, de nagyon fontos volt Ő. Idáig. El nem tudom képzelni mi történt vele. Egyszer csak egy drogfüggő faszfej lett az én szemszögemből. Mindig azzal a mentséggel jön, hogy nem volt magánál. Ha annyira szeretett a "Nem vagyok magamnál" stílusa alatt is gondolhatna rám. Nem a fűre gondolok, ott lehet, hogy a pia van a dologban, de a megcsalósdi témánál is eszébe lehettem volna. Most az életembe két ember tartozik. Calum és Calvin. Anyámék szerintem magasról leszarják, mi van velem hisz éppen Dél-Amerika esőerdőiben bóklásznak. Lia egy nyamvadt üzenetet se küldene, hogy, hogy vagyok vagy egyáltalán hol. Szép kis társaság. Viszont Calum és Calvin odafigyelnek rám, túlságosan is. Nem lepődnék meg, ha lassan kamerákat szerelnének a szobámba, hogy még suliba is figyeljenek. Délutánon ként mindig ide veszik az irányt suli után. Már szinte az agyukat szétunják itt nálam. Mondjuk, mindig csinálnak valamit. Általában az ágyam végébe ülve kártyáznak, vagy éppen a legújabb pc játékot töltik rá a gépemre. Calvin felveszi a bátorságot és főz valami vacsit, na, elérkeztünk a mai napig. Calvin lent főzz, Calum meg a babzsák fotelembe gubbaszt.

-Ahj, Den, kellj fel abból a szaros ágyból és csinálj valamit, mert komolyan a hajadnál fogva ráncigállak ki.- állt fel Calum.

-Hagyjál már.-kotortam ki magam alól egy párnát, mert amibe a fejemet túrtam, az ott volt jó helyen, és jól neki vágtam.

-Nem mehet ez így tovább. Már tiszta Antiszociális vagy.- ült le az ágy szélére.

-Nem vagyok személyiségzavaros.-mondtam.

-Lassan az leszel.-mondta.-Den el kell felejtened. Egy barom volt. Maga mögött hagyta a szerelmét. Ott hagyta legjobb barátját. Én is ugyanúgy szenvedek szinte, mint te, csak én beletörődtem, hogy egy idióta miatt kár lenne magam marcangolni. Neked is össze kell szedned magad, és elfelejteni.-mondta, mire felé fordultam. A barna szemei megértésért kiáltoztak. Igaza van, de ez...

-Cal, ez nem ilyen könny...- nem hagyta, hogy befejezzem.

-De az, csak te nem akarod megérteni.- mondta majd felállt az ágyról és kiment a szobából. A zárt ajtót néztem percekig. Igaza van. Luke csak egy fiú volt. Viszont a számomra a legfontosabb. Egy fiú volt a sok közül ezen a világon. Fiatal vagyok, még szerezhetek jobbat. Régen mindig abban a hittben éltem, hogy Luke-nál nincs jobb, de van. 5 éves korunk óta ismertük meg egymást Luke-al és Cal-al. Egy játszótéren találkoztunk. Azt hiszem egy februári nap volt, ott fociztak én meg imádtam a focit, oda is mentem hozzájuk.
-Sziasztok!- mentem oda a két ismereten fiúhoz, akik éppen a focilabdát rugdosták a fa alatt.

-Szia.- köszönt a kék szemű, szőke fiú.

-Hogy hívnak?- kérdezte a barna hajú fiú.

-Deanna vagyok. És ti kik vagytok?- kérdeztem.

- Én Calum vagyok ő meg Luke.- mondta a barna.

-Beállhatok?- kérdeztem, és rámutattam a labdára. 

-Persze.- mondta Luke, majd elkezdtünk "focizni", csapatokat se tudtunk állítani hisz hárman voltunk.
 Délután Calum anyukája jött ki a játszótérre 4 darab szendviccsel, mert a fiúk képesek 2-őt megenni. Hozott egy plédet is, hogy pihenjenek a fiúk foci után.  A fiúk bemutattak neki. Nagyon kedves néninek tűnt. Leterítette a plédet, és el is indult hazafelé. A fiúk el is vették a szendvicseket, Luke felém nyújtott egyet.
-Tessék, itt van neked is egy.- ajánlotta fel a szendvicsét. 

-Köszi.- majd kinyitottam a szalvétába becsomagolt sonkás szendvicset és nagyot haraptam bele. Mindenféléről beszéltünk. Megtudtam, hogy a fiúk Sydneyből költöztek ide Gold Coastba. 5 évesek, mint én, Calum a legnagyobb közölünk, ő most fogja tölteni a 6-ot februárba. Focizni járnak. Én is mindig szeretem volna focizni, járni, de anya szerint túl fiús. Elmesélték, hogy azért jöttek ide, mert az anyukáiknak itt akadt munkahely. Luke anyukája tanárnő, Calum-é meg valamilyen cégnél dolgozik. Bárcsak az én szüleim is itt a közelbe dolgoznának és nem Jane néninek kellene folyton velem lennie otthon.
-Hé, srácok. Örökké barátok leszünk?- kérdezte Calum. 

-Igen.- mondtam.

-Igen.-mondta Luke.

Minden egyes pillanatra emlékszem arról a napról. Nagyon bennem maradt. Akkor kezdet az életünk egy sztorit írni. Úgy látszik Luke kilépett ebből a sztoriból. 

Felültem az agyban és éreztem, hogy rögtön vissza is kell esnem, mert a hirtelen mozdulatól a világ forogni kezdett körülöttem, de kitartottam. Letettem a padlóra a lábaimat és felálltam. Olyan érzésem volt, hogy összerogyok. Megremegtek a lábaim, újra hozzá kell szokni ahhoz, hogy talaj, van alattam. Megindultam az ajtó felé. Kiléptem rajta, majd lesiettem a lépcsőn. Átsiettem a nappalin és konyha ajtajához léptem. Nem nyitottam be rögtön, szépen lassan nyomtam le a kilincset. Bent, Calvin főzött, Cal meg ült az asztalnál és a telefonjával babrált, de amikor beléptem rögtön mind a kettő rám kapta a tekintetét. Calum elmosolyodott, Calvin csak furán nézett rám.
-Te is látod, amit én?- kérdezte Calvin Calum-ot. 

-Igen.- mondta.

- Ez Deanna Rose Carlisle.- mondta Calvin.

- Amúgy jókor jöttél, kész a tejbegríz.- hozta elénk a kaját. 

-Úgy tűnik Deanna újra visszatér az emberiségbe.- mondta Calum.

- Igen. Úgy tűnik.- bólogattam elismerően. 

-Akkor holnap óhajtasz iskolába jönni?- kérdezte Calvin. 

-Igen.

-Siker!-pacsizott le a két srác.

-Visszatért a régi Den.-mondta Calum.- Belőlem pszichológus lesz.- tette hősiesen a kezét a szívére.

-Az. Kukás kocsivezető.- mondtam.

-Nyaaa.- durcizott be.

-Jó az leszel.- veregetem vállon. 

-Ez az!- örült meg. Komolyan egyszer megérdemelné, hogy fejen csapja egy serpenyővel. -Az a lényeg hogy már jól vagy.- mondta mosolyogva.