4. Oh my gosh...

Sziasztok! Itt az új rész. Remélem, tetszik majd. Bocsi azért, hogy nem volt múlthéten, de fej balesetem volt és nem volt erőm írni. Az a lényeg hogy már kész. Most egy ilyen „extra hosszú” résszel jöttem. Hisz a héten túl léptük az 1000 megjelenítést! Nagyon köszönöm nektek hogy olvassátok a blogomat. Jó olvasást!
xx. Liv

Odasétáltam az ajtóhoz és kitártam azt. Ahogy kitártam az ajtót nagyon nagy gyorsasággal történt minden. Megcsókolt. A semmi nélkül. Elkezdtem lökdösni, de erős karjai nagy erővel vették körül testem. Bárhogy lökdöstem, próbáltam kiszabadulni, egyre erőszakosabban csókolt. De egy jó mozdulat és sikerült kiszabadulni szorításából majd jól felpofozni. A csapástól elhúzódott.

- Tűnj innen!-kiabáltam rá.

- Nem!-kiáltott.

- De el fogsz menni. Ez az én házam.- kiabáltam majd a mellkasba vágtam.

- Igaz. A te házad. De én erősebb vagyok nálad.- villantott egy pimasz mosolyt.

- De nekem van telefonom és képzeld, tudom a rendőrök telefonszámát.-mondtam és vettem a kezembe a telefont.

- Ahj, Deanna Carlisle...-sóhajtott.-mindig is nehéz eset voltál.-mondta majd megrázta a fejét.

- Nem is lesz másképp.- mondtam.

- Gondoltam.-túrt bele a hajába.- Na, jó. Holnap visszajövök, ha nem leszel, kész készülj a legrosszabbakra.-még mindig azt a kibaszott pimasz mosolyt nem lehet letörölni az arcáról.- Szervusz Den.-intett majd kiment az ajtón. Innentől kezdve felfordul, az élet úgy érzem. Mit számítok még neki? Azt hittem soha nem találkozzunk többet. Akkor még bántam, hogy elment. Most azt kívánom, bárcsak visszamenne.

Másnap

"Reggel" hiszen delet mutatott az óra, felkeltem. Kikászálódtam az ágyból és elvégeztem a reggeli rutint. Ruha, Fürdő majd elővettem a Csillagainkban a hibát John Green-től és már indulhattam is. Mint szokáshoz híven most Calum nem várt a házunk előtt ülve a ház előtti kivágott fa törzsén és arra várva, hogy együtt menjünk valahova. Nem tudom mi baja lett az óta a nap óta, de tuti beverte valahova a fejét. Ilyenkor eszembe jutnak azok a napok, amikor még Calvin is itt volt. Nagyon rég nem láttam. A szülei jobb jövőt szánva neki átíratták egy erősebb suliba a város másik felén. Az elején még át is járt hozzám, de mára már egy telefont se szentelünk egymásnak. Még nem tudom, hogy hova megyek, de valahova mennem kell. Elindultam a közeli erdő felé. Ahogy beértem az erdőszéléhez bátran léptembe az ösvénynek kialakított úton. A csönd uralkodott az erdőn csak néhány kocogó ember ment el mellettem. A madarak ezernyi csicsergése vette körül az erdőt. Talpam alatt néhány beteg fa lehullott elbarnult levelei vannak. Engem mindig megnyugtatott az erdő csöndje. Olyan jó egyé válni a természettel, nem csak Cal-al elmenni a Starbucks-ba és iszogatnia kávét meg kekszet majszolni. Annak is megvan az öröme, de én ennek egyszerűen imádom a gyönyörét. Amikor csak eljössz ide és elgondolkodol mindenről. Ezt is jó csinálni. Egyedül elzárva a tudatoddal. 

Addig sétáltam az ösvényen, míg egy jó vastag gyökerű fa aljába le nem ültem. Elővettem a kis táskámból a könyvet és elmerültem Hazel Grace Lancaster világában. Olyan kibaszott jó könyv. A lényege? Hogyan meséljünk el egy szomorú történetet boldogan. Valami közös van bennünk Hazel-el. Nem a Pajzsmirigy rák, inkább a felfogásunk. Nem tudom, de mindig egynek éreztem az ő életét az enyémmel. Igaz hogy semmi köze az én életemhez, hiszen ő ténylegesen szenved. Nekem nem volt sose rákom, és nem is lesz. Remélem. A lényeg mind a ketten normálisan akarjuk élni a tinik életét. Neki a hülye oxigénpalack miatt nem megy élni, nekem a múlt miatt.

-Öhm, Den?- hallottam egy ismerős hangot. Ashton Irwin.

-Ash?-néztem fel a könyvből. A nap fénye majdnem kiégette a retinámat, ami a fák lombjai közül  szivárgott be. A fiú éppen előttem állt és takarta a nagy részét, de akkor is nagyon élesen sütött a szemembe. Ashton szokása szerint bandanát viselt oroszlán sörényszerű haján. Fekete Led Zeppelin póló volt rajta fekete csőnadrággal és bakanccsal.

- Mi járatban erre?-kérdezte.

- Hát ezt én is kérdezhetném.-mondtam.

- Csak sétálgatok.-mondta.

- Én elveszek egy másik világban.-mondtam mire furán nézett majd felé mutattam a könyvet.

- Áhh, értem.- nevetett mire belőlem is előtört egy kis kacaj.

- És hogy vagy mostanság?-kérdezte.

- Hát, el-el vagyok.-mondtam, hisz most vágjam a képébe hogy "Kösz, éppen Luke azt hiszi, rabszolgája vagyok, de azért kösz.".-És te?

- Én is. Szakítottam Liával.-mondta.

- Sajnálom.-mondtam.

- Ne sajnáld. Egy ribanc volt.-mondta.- Megcsalt.

- Akkor egy cipőben evezünk.-mondtam.

- Ja. Luke meg egy hímringyó volt.- mondta. Majd kitört belőlem egy nevetés. Lia és én régen nagyon jó barátok voltunk, de aztán elkezdet barátkozni Cassidy-vel. Onnantól kezdve mind a kettőt nevetve cibáltam volna meg. Nem is értettem Ash hogy bírta vele az egy levegőt 2 évig.

- Nincs kedved valamit csinálni?-kérdezte.

- De menjünk.-mondtam.

- De mit?-kérdezte.

- Öhh...Fagyi?-mondtam.

- Jó. Gyere.- mondta. Majd kimentünk az erdőből. És elindultunk a fagyizóhoz. Hosszú sor állt a kis fabódés fagyizónál ahol a legjobb fagyit csinálják a városba. Személyes véleményem hogy itt a világ legfinomabb fagyija.

- Nem értem a gyerekek miért csak a csokisat eszik?- kérdeztem.

- Mert a csoki az finom. Nagyon finom.-mondta.

- Jó, de mondjuk a citrom is nagyon finom.- mondtam.

- A csoki is.- mondta.

- Jól van.- mondtam és megforgattam a szemem. Ezután a sort csendben vártuk.

- Jó napot! Egy csokis keksz lesz egy rágógumival.-mondta Ash. Mintha egy két évessel jöttem volna.

- Én egy citromot kérek.-mondtam. A kedvenc ízem. Imádom a citromot. Túlságosan is.

- Tessék, itt van.-mondta a pultos és adta a kezünkbe a fagyit. Most következet egy röpke két perces veszekedés Ashtonnal hogy ne fizesse az enyémet, de tiszta akaratos az a gyerek és ezért kifizette az enyémet is. Fizetett majd elindultunk a parkba és leültünk egy padra.

- Kivel?-kérdeztem.

- Mit kivel?-kérdezte.

- Kivel csalt meg?-kérdeztem majd barna szemeibe néztem, amibe a szomorúság utolsó szikrái még mindig csillogtak.

- Jason.. Jason Butler.-mondta és már a könnyek gyülemletek a szemébe. Az élőbb még semmi baja nem volt. Milyen jó ízűen mondta, hogy szakított azzal a ribanccal.

- Shh.. nem ér érte egy könnyet se hullatni.-mondtam majd megsimogattam a hátát. Nem szabad neki is olyannak lennie, mint egykor nekem. Nem lehet össze esnie. Azon leszek, hogy segítsek neki. Szüksége van valakire.

- Igaz is.- mondta majd letörölte a könnyeket a szeméből.- Nem szabad már rá pazarolni semmit. Ő már senki az életembe.- mondta majd belenyalt a fagyijába.

- Igen. Ez a beszéd.- mondtam, majd egy pacsira nyújtottam a kezem. Lepacsiztunk.

- Átjössz? Megnézzünk egy filmet, vagy valami ilyesmi.-kérdeztem.- Úgy is unatkoznék, hisz egyedül vagyok otthon.- mondtam.

- Persze. Mikor menjek?- kérdezte.

- 7 neked jó?-kérdeztem.

- Nekem oké.-mondta.- Na, akkor én megyek készülődni.-mondta majd felállt a padról.

- Szia.-mondtam.

- Szia.-intett majd elment. Én is felkaptam a táskámat és kiindultam a park kapuján. Gyorsan haza tipegtem. Leültem a kanapéra és elővettem a notebook-om. Bekapcsoltam. Ránéztem az összes közösségi oldalra, amin fent vagyok, de mindenhol ugyan az. XY kapcsolatba lépet vele... XY újra szingli. Mindenhol nyálas párok, én meg itt nyomom szinglin. Tudjátok mit? A szinglisség a világ egyik legjobb dolga.

Meguntam a Facebook sablonos világát és bekapcsoltam egy Blink-182 playlist-et. Egy kicsit rendbe rakom, a lakást hisz nem hiszem, hogy Ashton értékelni fogja, ha egy eldobott melltartót talál az előszoba közepén.

7 óra

Kopogás. Gyorsan oda siettem a bejárati ajtóhoz majd kinyitottam. Ash állt ott.

- Szia.-mondtam.

- Szia.- köszönt mosolyogva.

- Gyere be.- invitáltam be az előszobába, ahol ledobta bakancsát majd bementünk a nappaliba.

- Na, mit nézzünk?-kérdezte.

- Rossz Szomszédság?-kérdeztem.

- Jöhet.-mondta.

- Várj, megyek, csinálok popcorn-t.-mondtam majd bementem a konyhaajtón. Gyorsan bevágtam a mikróba a popcron-t. Pityegéssel jelezte, hogy elkészült. Kikaptam egy nagyon kecses mozdulattal. Hát kb. olyan volt az a kecses mozdulat, hogy ki vettem a mikróból, leforrázta a kezem ezért reflexből áthajítottam a konyha másik felébe. Ki vettem egy hatalmas tálas a szekrényből és leraktam a pultra. Át rohantam a popcornért, ami sikeresen a sarokba landolt majd visszasiettem és beleöntöttem a tálba. Felkaptam a tálat és kiindultam a konyhából. Ashton éppen a CD-s polcot nézte.
- Led Zeppelin, All Time Low, Blink-128? Nem hittem volna, hogy ilyen az ízlésed zene terén.-mondta és tovább böngészett a CD-k között.
- Mert mit hittél?-kérdeztem.
- Justin Bieber, One Direction.-mondta.
- Na, azt várhatod, hogy ilyenek szóljanak az én házamban.- mondtam.
- Na, kezdjük?-kérdezte.
- Persze. Foglald el a helyed.- mutattam a kanapéra. Levettem a polcról a Rossz Szomszédságot és beraktam a lejátszóba.
Az egész filmet végig röhögtük. Igazándiból örültem, hogy itt van Ashton. Az elmúlt napok szinte a magánynál is rosszabbak voltak. Jön mindig Luke és szinte már börtönbe tart.
Kopogtak. Mi? Ki lehet az?
- Megyek, nyitom.- kiáltom.
Az ajtóhoz mentem és kitártam. Luke... Istenem. Teljesen ki ment a fejemből.
- Megint nem vagy kész.- mondta.
- Nem..-szinte suttogtam.
- Ki az?-kiáltotta Ashton.
- Ashton?- kérdezte tőlem.- Te Ashton-nal vagy amikor velem kéne randira menned?- szemei a kékről, már-már feketén csillogtak. Kezét emelte és egy pislogás alatt az arcomon csattant.
- Den.- jött oda Ash.- Luke?-nézett fel.
- Ash.-mondta Luke.
- Na, jó... elég. Menj innen.- mondta Ash.
- Mert különben?-kérdezett vissza Luke.
- Nem lesz szép vége.-mondta Ash.
Felnéztem Luke-re. Már csak egy pillanatra tudtam a szemébe nézni, ami csalódottságot árasztott mire sarkon fordult és elment.
- Ez totál őrült.-mondta Ash.
- Tudom.- csak ennyit tudtam kinyögni.
- Gyere, rakunk rá jeget.- karolta át a vállam.
Bementünk a konyhába, majd kinyitotta a mélyhűtőt és elővette a jeget.

- Mióta van itt?- kérdezte és oda nyomta az arcomhoz a jeget.
- Múlthét kedd.- mondtam.
- Ez totálisan nem normális.- mondta. 

Másnap

Megfogtam a reggelimet és elindultam a tegnapi helyre. Még nagyon korán volt. A kocsik se jártak. Kb. 5-6 óra lehetett. Bementem a rengetegbe és a fa felé botorkáltam. Már messziről kiszúrtam a bandanás fiút a fa alatt. Éppen a telefonját nyomogatta.
- Szia.- köszönt felnézve a telójából.
- Istenem Ash.-mondtam. 

3. You....

Sziasztok! Itt van a kövi rész! Remélem mindenkinek jól telik a suli. Szerintem ennél borzalmasabb nem lehet mint a suli. Hát most jön az ami már fejből megy.. Nagyon jó lenne ha komiznátok, amit a cím melletti "+"- en tudtok megtenni és persze iratkozzatok fel a " Follow" menüponton. Remélem tetszeni fog a rész.

 xx. Liv 

                                                                           

- Luke...- a magas árny felém tornyosult.

- Szia Den.-  köszönt és közelebb hajolt annyira hogy arc vonalait ki tudjam venni az esti sötétség ellenére is.

- Mit keresel itt?- kérdeztem.

- Téged.- mondta.

- Engem?- kérdeztem.

- Pontosan.

- Mióta…- kezdtem a kérdést, de mintha olvasna a fejembe, hamarabb válaszolt.

-  Kedd.- mondta.

-Oké. – mondtam.- Nem tudom, hogy hirtelen mit keresel itt, amikor te is és én is új életet kezdtünk.. külön.

- Én vissza foglak szerezni.-mondta.

- Ez nem így megy Luke.- mondtam a szemébe.

-  De.- mondta totál nyugodsággal.

- Egyáltalán nem.- mondtam.

- Majd meglátjuk Deanna Carlisle. Majd meglátjuk.- mondta, majd ki is lépet a szobám ajtaján.

Megtehettem volna, hogy utána megyek, de nem.  Nem érdekelt hogyan jött be és hol távozik. Csak az utolsó szavai járnak a fejembe. „Majd meglátjuk”. Most ezzel mit akar? Várja, hogy térden állva könyörögjek neki azért, hogy fogadjon vissza? Azért azt mind a kettőnk tudja, hogy ilyen nem fog történni. Én már túlléptem rajta. Én már nem bízok meg benne. Várhatja, hogy megbocsájtsak.  Mai napig elszörnyedve gondolok vissza a történtekre. Azóta kitudja hány kurvát döngettet meg a hülye barátaival bűntudat nélkül. Liz-et se úgy ismerem, hogy ilyen fiút nevelt volna a fiából.  Végképp nem engedte volna a tetoválást. Emlékszem milyen nehezen engedte meg a piercinget is. Most kitudja, mi van.  Nem tudom mi lett a Hemmings családdal ott Amerikába.                                                                            

                                               Másnap

Reggel, mint a másnapos olyan érzés volt a fejembe. Ahogy felültem az ágyon a tegnap esti emlékek egyszerre hasítottak az agyamba.  Az este. Luke. „Kipattantam” az ágyból és naptáramhoz siettem. Ma szombat van. A nyári szünet közepe. Július 15.-e. Ma Cal-al fodrászhoz kell menni. Miért nem tudd menni egyedül 18 évesen? Nem mintha én egyedül mennék. Mindig elkísérjük a másikat. Majdnem egy hete volt, de haja nő, mint a kutya. Nem tehet róla. Meg kell tanulnia hajat vágni. Délután kell menni, addig még sok idő.  Felvettem egy köntöst, mert nem a legmelegebb az idő most hogy kibújtam a jó melegágyból majd elindultam a földszintre. Ahogy leértem a mindennapos csönd

fogadott. Anyáék tegnapelőtt megint elutaztak csak karácsony felé jönnek haza. Egykének teremtett az élet, egyedül is meg kell lenni. Becsoszogtam a konyhába és leemeltem a Corn Flakes-t. Előszedtem a tálkát és a kanalat a szekrényből majd leültem az asztalhoz. Éppen bele akartam kanalazni a tálkába, amikor megszólalt a csengő. Ki kelt engem hajnalok hajnalán? Oda sétáltam az ajtóhoz és kinyitottam. 

- Kukurikúú! Hasadra süt a nap!- köszöntött engem Cal. 

- Jó reggelt neked is. Mi szél hozott?- kérdeztem. 

- Unatkoztam.-mondta. 

- Reggel 8 van. Mit csinálsz te ilyenkor fent?- kérdeztem. 

- Hát én korán kelő vagyok.- mondta.- Beengednél? 

- Ja persze.- mondtam majd kijjebb nyitottam az ajtót.

- Kérsz?- mutattam a müzlis tálkára. 

- Ja, elfogadom.- mondta már az asztalnál ülő Calum.  Felálltam és egy tálkát vettem elő.

- Na és mizu?- kérdezte.

- Öh..- na, itt az ideje elmondani. 

- Na?- kérdezte. 

- Itt van.- mondtam.

- Ő?- kérdezte. 

- Igen, visszajött.- mondtam

- Ne basz át!- mondta.

- Nem is.- mondtam. 

- Na, bassza meg.- mondta.

- Nem tudom miért tért vissza. Teljesen más lett.-mondtam

- Ezt hogy érted?- kérdezte. 

- Egy kitetovált, full piercing-es köcsög lett belőle.-mondtam majd leraktam elé a tálkát. 

- Fuuu.-túrt bele a hajába. 

- Ja, kb. ez volt az én reagálásom is.-mondtam. 

- Akkor ez már nem Luke Hemmings hanem Robert Hemmings.- nevetett. Hogy tudd ez mindent elviccelni? 

- Ajj.-megráztam a fejem, de azért eleresztettem egy kis nevetést. 

- Találkoztál vele?- kérdezte.

- Tegnap. Láttam a deszkásokkal a kertvárosba. Meg…- álltam meg. 

- Meg?-kérdezet.

- Tegnap este eljött ide.-mondtam.

-Mit akart?- kérdezte. 

-Engem.-nyeltem.-visszaszerezni.

- Téged?-megfeszültek az arc izmai. 

- Igen. Mondtam neki, hogy ez nem így megy, de ő csak annyit mondott „Majd meglátjuk, majd meglátjuk.” – utánoztam mély hangját. 

- Nekem mennem kell. Bocsi.- mondta majd elindult az ajtó felé. 

- Mi? Hova? Cal? Álljál meg!- mondtam és elkaptam a karját, de ő kirántotta a kezeim közül a kezét kiment az ajtón és becsapta maga után. 

Na, ennek mi a fasz baja lett? Ez hülye. Hagyjuk rá. Most nincs kedvem ezzel foglalkozni. Ez is kezd meg őrülni. Elköltözik, tele varratja magát majd visszajön, hogy legyünk újra barátok. Kösz ebből nem kérek. 

Lehuppantam a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. A zene csatornára kapcsoltam. Éppen Troye Sivan – Happy Little Pill-je szólt. Imádom ezt a számot. Rabjává váltam. Felpattantam és előszedtem az ablaktörlő folyadékot egy ronggyal. Nincs mit csinálni hát itt az ideje takarítani. A nappalival kezdtem. Letörölgettem az ablakokat, felporszívóztam, a fotel alól kiszedtem mindent. A konyhába ugyan úgy, ablak, porszívó meg elmosogattam. Behoztam egy kannát, megtöltöttem vízzel és virágokat megöntöztem. Éppen az egyik virágot öntöztem az elő szobába mikor az ajtó alatt valaki becsúsztatott egy borítékot. Lehajoltam a borítékért majd szemügyre vettem. Semmi nem volt a borítékon, de ki vehető volt, hogy van benne valami. Kinyitottam és egy papír volt benne ami mellett egy karkötő volt. A levélbe ez állt:

Deanna, ma este várlak a házad elé este nyolckor. Öltözz csinosan. Tedd azt, amit mondtam, mert ha nem, nem lesz szép vége. xx. Luke 

Mi az, hogy nem lesz szép vége? Mit csinál? Rám ereszti a sóher barátait? Mit tudd velem csinálni? Nem ő dönti, el kivel megyek randizni vagy kivel nem. 

                                                                    Este

Mindjárt nyolc óra. Különösebben leszartam, hogy mi lesz Luke-al. Nem érdekel, mit csinál. Felőlem azt csinál velem, amit akar. 

Éppen a tévét bámultam, már fél kilenc van, amikor kopogtattak… 

2. What?

Sziasztok! Sozz ez egy kicsit rövid rész lett. Na de nem baj. Ami ennél sokkal szomorúbb, az hogy holnaptól vége van a nyári szünetnek. (bruhuhuhuhuu) . Mindenkinek sok sikert a kövi tanévhez.  Hát megint jön a sablon szöveg... Nagyon jó lenne ha komiznátok, amit a cím melletti "+"- en tudtok megtenni és persze iratkozzatok fel a " Follow" menüponton. Remélem tetszeni fog a rész. xx. Liv ❤

2 év múlva.

-Muszáj az új Ryan Gosling filmet megnézni?- kérdeztem Scarlett -t.

-De olyan aranyos.- komolyan, mint egy ötéves kis lány, aki éppen egy kutya kölyköt nézz a laptopon.

-Ahjj, egyezünk  meg valamibe.- mondtam.- most megnézzünk valami mást, és megnézzük otthon a neten, egy este, a pihe puha ágyikóba beburkolózva egy csomó egészségtelen kaja között, oké?

- Jól van, na.- hajtotta le a fejét.- De most nyomás menjünk vacsizni.- mondta és a pláza felé vettük az irányt. Az út oda felé nem is hosszú, nem is rövid. Át kell vágnunk az egész kertvároson. egész békés hely. Mindig szeretem az ilyen környéket. Olyan családias az egész. Az emberek is nagyon kedvesek erre felé. Mindig találkozol egy öreg nénivel, aki éppen az új beszerzett növényét ülteti a háza elé vagy mindig látni egy kocogó fogyni vágyó már így is jó súlyba lévő nőt. Nem olyan, mint a belváros. Mély "gondolatmenetem" hangok rontották meg. Fiú hangok.

-Hééj, csajok.- kiáltott oda az egyik. A deszkás beképzelt rohadékok. Mindegyik egy agyon tetovált, magát
nagyra tartó senkik. Végig néztem rajtuk, nem túl nagy társaság, kb. 8-9-en vannak. A nagy részét nem is ismerem. Páran a sulinkba járnak. A szemem megakadt egy srácon. Póló nélkül ült tök nyugodtan. Karját tetoválások fedték, amik rá merészkedtek felső testére is és ujjain is ékeskedett pár tetoválás. Szőke haját sapka fedte. Hosszú lábait, mint eddig is hosszú fekete nadrág fedte, lábfejét Vans cipő. Kék szemeibe a meglepettség látszott. Visszatért. 

Próbáltam kerülni a szemkontaktust és azt játszani mintha itt se lennék. Gyorsan próbáltunk eliszkolni még mielőtt ránk másznának.

-Na de lányok nem ér csak így megszökni.-szólt utánunk egy fekete hajú szemöldök piercinges srác.

-Hagyd.- szólalt meg az ismerős hang. Többet nem is hallottunk.

Mintha nem is ő lenne. Ez egy totál más ember már. Ő nem Luke. A tetoválások meg az ilyesmi fajta cuccok nem ők voltak. Na, jó nem tagadni eddig is volt egy száj piercingje, de ez már más.

-Den, hahó.- húzta el a kezét a szemem előtt Sca.

-Ja, bocsi, elkalandoztam.- mondtam.

-Vettem észre.- mondta. Már elment a kedvem a plázától. Nem vagyok éhes, se filmnézős kedvembe. Most az ágyamba akarok feküdni és gondolkodni. Néha jó azt is, és  most pont arra van szükségem. Megint annyi kérdésem van, mint amikor elment. Miért jött vissza? Egyáltalán mikor? Mi történt vele? Miért lóg ezekkel  a barmokkal? Bárcsak minden könnyebb lenne.

A Burger King felé vettük az utunkat. Őszintén, most mindegyik kaja sugárba jönne vissza, ha meg enném, de Sca-nak megígértem tehát nincs mit tenni. Nagyon hosszú sorok kígyóztak a kajáldák előtt, tők mindegy lett volna hova megyünk, mindenhol kb. negyed órát sorba kell állni. Sca minden féléről dumált közbe, aminek egy szava se dereng. Észre se veszi, hogy meg se hallom. Nem is tudhatja mi a bajom. Nem ismerte Luke-ot. Meséltem neki róla, de nem ismerte.  Neki könnyű az élet. Csodálatos családja van, van egy kishúga Lily és persze ott van neki Daniel. Nincs semmi baja. Én asszem egyedül vagyok.

-Az isten szerelmére, Den bökd ki mi a fasz bajod van.- csapot hisztérikusan az asztalra Sca.

-Semmi bajom.-mondtam.

-Na persze.

-Komolyan. Semmi az égvilágon. Mi lenne?- kérdeztem.

-Tudom, hogy valami van.- mondta.

-Jó..- vettem egy levegőt.- Visszajött.

-Ki?-kérdezte

-Luke.-mondtam.

-Mi? Honnan tudod vagy kitől?-kérdezte.

-Ma ott volt a deszkásokkal.-mondtam.

-Tényleg? Bassza meg.-mondta.

-Én nem értem. Hogy? Minek? Miért?-dadogtam mindenfélét összevissza.

-Nem tudom.-mondta.

Végre sorra kerültünk. Scarlett egy Whooper-t kért, én meg elégedtem egy közepes krumplival.

Nem tudtam másra gondolni csak Luke-ra. A velünk szembe lévő üzletről, ami a kedvence volt. A kockás inget viselő srácról. A fekete nadrágról. A nyakláncról a nyakamba. Tőle kaptam 15. szülinapomra. Akár egy Blink-128 pulcsis srácról. Mindenről. Sca se szólt hozzám. Ez már szokott: "Den nem beszél, hagyjuk rá, ne dumáljunk neki a semmiért".

Sca már rég megette a Whopper-ét, amikor én még a krumplim felénél se jártam.

-Nem baj, ha ma nem megyünk moziba?-kérdeztem

-Nem. Gyere haza kisérlek.-mondta.

-Oké.- fogtuk a táskáinkat és indultunk is hozzám.

Az úton haza felém, már beszédesebb kedvébe volt Sca. Viszont neki sincs jobb témája a fiúknál. Egy kicsit már elegem van, hogy minden percbe azt hallom "Daniel így...Daniel úgy.."
 Meg álltunk a házam előtt. Gyorsan elköszöntem Sca-tól és beindultam a házba.
Levettem a bakancsomat és a fogasra akasztottam a kabátom, amikor hallottam, hogy valami leesik fent. Elindultam fel az emeletre. Talán most jön az a pillanat, hogy kirabolnak? Nyugi Den. Lassan vettem a lépteket. Amikor felértem észrevettem, hogy a korlátnak van döntve a mosórongy. Felkaptam, azt használtam fegyveremnek, ha esetleg egy szatír akar megerőszakolni. Lassan benyitottam a szobámba. Az ajtó nyílásán beszűrődő fény megmutatta mi volt, ami, vagy aki miatt összetört a polcomon lévő váza.
-Luke... 

1.1 We need to talk...

Sziasztok! Itt az új rész. Remélem elnyeri a tetszésetek, nagyon remélem. Hát, én az "1."-es részletet ennyire terveztem. Két komoly részre. Tehát a kövi résznél már beindulnak a tényleges történések. Hát most is elmondom mint a többi résznél.. iratkozzatok fel a "Follow" menüponton és kommenteljetek amit a rész címe melletti kis x-en tudtok (elvileg) megtenni. Előre is köszi. Jó olvasást mindenkinek. xx. Liv. ❤

Reggel a tavaszi napsugarakra pattantak ki a szemeim. Egy új nap, egy új élet. Kiszálltam az ágyból és a reggeli szokásos nyújtózkodást megtettem. Kisétáltam a fürdőbe és egy szörnyeteg köszöntött vissza a tükörből, akinek valószínűleg egy madár fészek ékeskedik a feje tetején. Fésűt is ragadtam és neki estem annak a madárlaknak. Addig cibáltam mire elfogathatónak nevezhettem a látványt.  Vissza szaladtam a szobába, kitártam a szekrényt és elkezdtem kutakodni benne. Előkaptam az egyik Artic Monkeys pólómat és egy farmersortot.  Felkaptam a táskám, felvettem a cipőt, bezártam a házat és elindultam a suliba. Az út oda fele szinte elrepült, még a Starbucksba is be tudtam ugrani egy cappucino-ért. A suli ugyan olyan, mint eddig, nem is számítottam túl nagy változásra. A lépcsőfokokat kettesével léptem fel a 3. emeletig a matek tanteremhez. A terembe a legnagyobb káosz uralkodott, miszerint még a szünet nagy része nem telt el. Szememmel Őt kerestem, sikertelenül. Viszont Ash és Mickey itt vannak. Irwin Lia mellett foglalt helyet, Mickey hátul kuporgott szinte belebújva a telójába, és Luke helye üresen porosodott. Calum mellett akartam helyett foglalni, amikor megláttam, hogy Ethan elfoglalta a helyem. Huuu, kösz Calum, kösz. Tehát ott van Clifford. Hátra sétáltam az egyik szélső padhoz.

-Szia.-mondtam, aminek kicsi a valószínűsége, hogy meghallotta, amit mondtam, hisz a fülhallgató a fülébe.

-Szia.- mondtam már erőteljesebben, hadonászva. Úgy szint semmi. Most már kitéptem ez egyik oldalát a hallgatónak a füléből.- Szia!

-Ohh, bocsi... Szia.- mondta.

-Leülhettek?- kérdeztem.

-Persze.- húzta ki a széket. Ledobtam magam a székre a táskámat meg a pad mellé ledobtam.

-Mi szél hozott vissza a suliba.-kérdezte.

-Tudod, szeretnék jó jegyeket kapni, nem úgy, mint egyesek.- ezzel célozva, hogy változtatni kéne a jegyein.

Ekkor a csönd beállt közénk. Kezdtem azt hinni, hogy megbántottam az előző beszólással, hát, de na. Most nem jó, ha ilyen jegyei vannak, nem lesz belőle semmi.

-Luke hol van?-kérdeztem, megszakítva a kínos csöndet.

-Ajj, tudtam, hogy egyszer szembesíteni kell ezzel a ténnyel.- feljebb ült a széken.- A Hemmings család elköltözött.-mondta.

-Mi?- kérdeztem, mintha meg se hallottam volna.

- LUKE ELKÖLTÖZÖTT.- lassan, artikulálva mondta el még egyszer. Nem, nem lehet igaz. Mi? Sose búcsúzhatok majd el tőle. Akaratom ellenére is legördült egy könnycsepp a szemem sarkából.

-Sajnálom.-és ahogy ezt ki is mondta belépet az új matek tanár. Igen, Mrs. Hemmings Luke anyukája volt a matek tanárunk. Tényleg elmentek.

- Sziasztok, gyerekek, én Mr.Walker vagyok. Mivel Mrs. Hemmingsnek el kellet hagynia az iskolát családi okok miatt ezért én leszek az elkövetkezendőkbe a matematika tanárjuk. Lesz alkalmam magukat alaposabban megismerni, de azért a neveiket elmondhatnák és mondhatnának magukról pár mondatot. Kezdjük a szélső padsorral.-mondta a harmincas éveiben járó férfi.

- Steven Oliver vagyok...- kezdet bele Steve.

- Hova mentek?-suttogtam Michaelnek.

- Phoenix, Amerika.-suttogta. Tényleg semmi esélyem elköszöni. Már elment és kitöröltem minden közösségi oldalról. A telefon maradt. Suli után felhívom.

Ez a Mr. Walker egészen jó fej, de fel sem ér Lizzel. Ő volt a legeslegjobb fej  matektanár, akit valaha ismertem. A többiek is ezt mondanák. Volt, amikor kivitt minket a parkba és ott tanultunk, vagy az utolsó napokban ellógtunk pár órát és filmet néztünk. De nagyon jól magyarázott is hozzá. Aki nem is érti a matekot, még az is levont belőle valamit.

Az utolsó órákat már nagy kínnal éltem túl. Az utolsó óra után hiper sebességgel rohantam ki a suliból.

-Hé, Den! Hé!- kiállt utánam valaki.

-Ash?-néztem hátra.

-Beszélnünk kell.- mondta.- Haza doblak és ott megbeszéljük.

-Öhh..jó.- mondtam és elindultunk a kocsija felé.

Az úton egyikőnk se szólt egymáshoz. Mintha némasági fogadalmat írtunk volna alá azzal, hogy beszálltunk ebbe a kocsiba. Ashton csak az utat bámulta, sehova máshova nem nézet, csak egy pontot figyelt végig, már komolyan olyan volt, mint egy szobor. Vajon mit akarhat? Eddig nem valami sokat beszéltem vele a "szia", "hogy hívnak?" mondatokon kívül. Megismerkedésünk óta csak köszönünk egymásnak. Annál inkább többet beszél róla Lia. "Jaj, de cuki a mosolya", "Jujj, az a bandana a fején".. és még mennyi minden. Ashton-ról nem sokat tudok. Azt tudom, hogy azon az éjszakán ő is ott volt a többiekkel és ő is nyomta a füvet. Remélem nem olyan, mint Luke mert akkor jobb, ha Lia távol marad tőle.

-Itt fordulj le.- mondtam neki.

-Tudom.- Hát ez tök megnyugtató, ha egy "idegen" tudja hol lakok.

Leparkoltunk a házunk előtt. Gyorsan kiszálltunk a házunk előtt. Felsétáltunk az ajtóig, majd kinyitottam. Ash-t leültettem az egyik fotelre én meg leültem a vele szembe lévőbe.

-Kérsz valamit inni?-kérdeztem.

-Nem, kösz.-mondta.

-Na, mit akartál megbeszélni.-kérdeztem.

-Lia-ról lenne szó. Mivel te vagy a legjobb barátja... az van hogy túl sokat mesél magáról, engem szinte megismerni se akar. Csak mondja a magáét.-mondta Ash.

-Próbálj szóba eredni vele. Amikor a kocsiba ültünk se voltál valami túl beszédes.-mondtam

-Jó. Felfogtam. Mindig, amikor találkozzunk egy olyan érzés fog el, hogy csak a külső miatt szeret.-mondta és lehajtotta a fejét. Azt látom, hogy az egójával sincs baj. Van valami abban, amit mondott.
-Nyugi, felhívom és beszélek vele.-mondtam.
-Tényleg? Köszi.- ölelt meg.
-Szívesen.-mondtam.

-Na, én csak ennyit akartam. Majd talizzunk.-mondta és elindult az ajtó felé.
-Szia.-mondtam és kiment az ajtón. Ajj, Ezek a mai szerelmi gondok. Ki beszél Den? Tényleg Luke. El kéne, köszöni. Hisz a világ másik felén lesz örökké, én meg még úgy "köszöntem el" tőle hogy jól a képébe mondtam, hogy szakítsunk. Azért én se vagyok ennyire szemét. Honnan tudtam volna, hogy elmegy? Sehonnan. Lehet ezért jött azon az estén? Teljesen lehetséges.
Megfogtam a telefonomat, ki kerestem a számát a névjegyek közt és megnyomtam a zöld gombot. Vártam, hogy felvegye, az ötödik csöngetésre fel is vette.
Nem szólt bele. Mintha süket lenne a vonal.
-Luke?- suttogtam lassan a telefonba.
-Den.-mondta.
-Én nem tudtam, hogy..-mondtam, de bele vágott a szavamba.
-Hidd el így jobb mintha úgy vállunk el, hogy együtt vagyunk.- mondta.
-De én..-mondtam volna..
-Már mindegy.- hangosodott fel a hangja.
-Nem. Nem mindegy.-mondtam.
-Mert máshogy lett volna? Akkor nem szakítasz velem?- már-már üvöltött.
- Nem.- szinte tátogtam. Lehet nem is hallotta.
-Hát akkor ennyi Den.-mondta.
-Szia, Luke.-mondtam.
-Szia, Den.-tette le.
-Hiányozni fogsz.-suttogtam már csak a telefonnak.
A telefont leraktam az asztalra. Hát ennyi volt. Soha nem hallok többet Luke Robert Hemmings-ről. Ő már egy másik életet él. Ez volt az utolsó beszélgetés, amit váltottam vele. Örökre. 

1.0 I'm okay.

Sziasztok! Eljutottunk a kövi "részlethez". Nagyon, nagyon megköszönném ha kommentelnétek és feliratkoznátok. Ezzel a résszel várom haza az egyik legjobb barátosnémet^^. ÜDV. ITT MAGYARORSZÁGON ÚJRA BIA! Remélem örülni fog neki! Jó olvasást!♥ xx. Liv

Calvin éjfél körül mehetett el. Az óta az este óta eltelt 1-2 hét. Én az óta is az ágyat nyomom. Egyedüli

lételemem Calum és Calvin. Mindenbe segítenek. Kitakarítanak, megpróbálnak elszórakoztatni kisebb-nagyobb szerencsével, hordják a házit nekem. Nem járok suliba. Nincs erőm. Még fel kell dolgoznom azt a tényt, hogy szakítottunk. Luke Robert Hemmings nem szerepel többet az életembe. Biztosan elvan az ő Cassidy-ével. Tudom már rég tovább kellett volna lépnem a dolgokon, de nagyon fontos volt Ő. Idáig. El nem tudom képzelni mi történt vele. Egyszer csak egy drogfüggő faszfej lett az én szemszögemből. Mindig azzal a mentséggel jön, hogy nem volt magánál. Ha annyira szeretett a "Nem vagyok magamnál" stílusa alatt is gondolhatna rám. Nem a fűre gondolok, ott lehet, hogy a pia van a dologban, de a megcsalósdi témánál is eszébe lehettem volna. Most az életembe két ember tartozik. Calum és Calvin. Anyámék szerintem magasról leszarják, mi van velem hisz éppen Dél-Amerika esőerdőiben bóklásznak. Lia egy nyamvadt üzenetet se küldene, hogy, hogy vagyok vagy egyáltalán hol. Szép kis társaság. Viszont Calum és Calvin odafigyelnek rám, túlságosan is. Nem lepődnék meg, ha lassan kamerákat szerelnének a szobámba, hogy még suliba is figyeljenek. Délutánon ként mindig ide veszik az irányt suli után. Már szinte az agyukat szétunják itt nálam. Mondjuk, mindig csinálnak valamit. Általában az ágyam végébe ülve kártyáznak, vagy éppen a legújabb pc játékot töltik rá a gépemre. Calvin felveszi a bátorságot és főz valami vacsit, na, elérkeztünk a mai napig. Calvin lent főzz, Calum meg a babzsák fotelembe gubbaszt.

-Ahj, Den, kellj fel abból a szaros ágyból és csinálj valamit, mert komolyan a hajadnál fogva ráncigállak ki.- állt fel Calum.

-Hagyjál már.-kotortam ki magam alól egy párnát, mert amibe a fejemet túrtam, az ott volt jó helyen, és jól neki vágtam.

-Nem mehet ez így tovább. Már tiszta Antiszociális vagy.- ült le az ágy szélére.

-Nem vagyok személyiségzavaros.-mondtam.

-Lassan az leszel.-mondta.-Den el kell felejtened. Egy barom volt. Maga mögött hagyta a szerelmét. Ott hagyta legjobb barátját. Én is ugyanúgy szenvedek szinte, mint te, csak én beletörődtem, hogy egy idióta miatt kár lenne magam marcangolni. Neked is össze kell szedned magad, és elfelejteni.-mondta, mire felé fordultam. A barna szemei megértésért kiáltoztak. Igaza van, de ez...

-Cal, ez nem ilyen könny...- nem hagyta, hogy befejezzem.

-De az, csak te nem akarod megérteni.- mondta majd felállt az ágyról és kiment a szobából. A zárt ajtót néztem percekig. Igaza van. Luke csak egy fiú volt. Viszont a számomra a legfontosabb. Egy fiú volt a sok közül ezen a világon. Fiatal vagyok, még szerezhetek jobbat. Régen mindig abban a hittben éltem, hogy Luke-nál nincs jobb, de van. 5 éves korunk óta ismertük meg egymást Luke-al és Cal-al. Egy játszótéren találkoztunk. Azt hiszem egy februári nap volt, ott fociztak én meg imádtam a focit, oda is mentem hozzájuk.
-Sziasztok!- mentem oda a két ismereten fiúhoz, akik éppen a focilabdát rugdosták a fa alatt.

-Szia.- köszönt a kék szemű, szőke fiú.

-Hogy hívnak?- kérdezte a barna hajú fiú.

-Deanna vagyok. És ti kik vagytok?- kérdeztem.

- Én Calum vagyok ő meg Luke.- mondta a barna.

-Beállhatok?- kérdeztem, és rámutattam a labdára. 

-Persze.- mondta Luke, majd elkezdtünk "focizni", csapatokat se tudtunk állítani hisz hárman voltunk.
 Délután Calum anyukája jött ki a játszótérre 4 darab szendviccsel, mert a fiúk képesek 2-őt megenni. Hozott egy plédet is, hogy pihenjenek a fiúk foci után.  A fiúk bemutattak neki. Nagyon kedves néninek tűnt. Leterítette a plédet, és el is indult hazafelé. A fiúk el is vették a szendvicseket, Luke felém nyújtott egyet.
-Tessék, itt van neked is egy.- ajánlotta fel a szendvicsét. 

-Köszi.- majd kinyitottam a szalvétába becsomagolt sonkás szendvicset és nagyot haraptam bele. Mindenféléről beszéltünk. Megtudtam, hogy a fiúk Sydneyből költöztek ide Gold Coastba. 5 évesek, mint én, Calum a legnagyobb közölünk, ő most fogja tölteni a 6-ot februárba. Focizni járnak. Én is mindig szeretem volna focizni, járni, de anya szerint túl fiús. Elmesélték, hogy azért jöttek ide, mert az anyukáiknak itt akadt munkahely. Luke anyukája tanárnő, Calum-é meg valamilyen cégnél dolgozik. Bárcsak az én szüleim is itt a közelbe dolgoznának és nem Jane néninek kellene folyton velem lennie otthon.
-Hé, srácok. Örökké barátok leszünk?- kérdezte Calum. 

-Igen.- mondtam.

-Igen.-mondta Luke.

Minden egyes pillanatra emlékszem arról a napról. Nagyon bennem maradt. Akkor kezdet az életünk egy sztorit írni. Úgy látszik Luke kilépett ebből a sztoriból. 

Felültem az agyban és éreztem, hogy rögtön vissza is kell esnem, mert a hirtelen mozdulatól a világ forogni kezdett körülöttem, de kitartottam. Letettem a padlóra a lábaimat és felálltam. Olyan érzésem volt, hogy összerogyok. Megremegtek a lábaim, újra hozzá kell szokni ahhoz, hogy talaj, van alattam. Megindultam az ajtó felé. Kiléptem rajta, majd lesiettem a lépcsőn. Átsiettem a nappalin és konyha ajtajához léptem. Nem nyitottam be rögtön, szépen lassan nyomtam le a kilincset. Bent, Calvin főzött, Cal meg ült az asztalnál és a telefonjával babrált, de amikor beléptem rögtön mind a kettő rám kapta a tekintetét. Calum elmosolyodott, Calvin csak furán nézett rám.
-Te is látod, amit én?- kérdezte Calvin Calum-ot. 

-Igen.- mondta.

- Ez Deanna Rose Carlisle.- mondta Calvin.

- Amúgy jókor jöttél, kész a tejbegríz.- hozta elénk a kaját. 

-Úgy tűnik Deanna újra visszatér az emberiségbe.- mondta Calum.

- Igen. Úgy tűnik.- bólogattam elismerően. 

-Akkor holnap óhajtasz iskolába jönni?- kérdezte Calvin. 

-Igen.

-Siker!-pacsizott le a két srác.

-Visszatért a régi Den.-mondta Calum.- Belőlem pszichológus lesz.- tette hősiesen a kezét a szívére.

-Az. Kukás kocsivezető.- mondtam.

-Nyaaa.- durcizott be.

-Jó az leszel.- veregetem vállon. 

-Ez az!- örült meg. Komolyan egyszer megérdemelné, hogy fejen csapja egy serpenyővel. -Az a lényeg hogy már jól vagy.- mondta mosolyogva. 

0.2 Break Up...

Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. Ezután jön az 1-es részlet. Vissza jelezhetnétek, kommentelhetnétek! Előre is köszi xx. Liv

***

Az alak nem közelített, csak ült. Én nem mertem megindulni, mert pontosan tudtam, hogy az árnyék kit takar. Hosszú percekig csak egymást néztünk, mintha hozzá nőttünk volna a talajhoz, míg az alak fel nem egyenesedett. Oda somfordált elém majd megállt. Kék szemeiben megcsillant az utcai lámpa fénye. Állt, nem tett semmit. Egymás szemeibe bámultunk hosszú percekig.

- Sajnálom.-nyögte ki szinte alig hallhatóan.

- Sajnálhatod. Meg mutattad az igazi éned Luke Hemmings.- próbáltam dühösen válaszolni, de nekem is csak halk suttogás jött ki a torkomból. Valami nem engedte, hogy hangot adjak ki, a fájdalom. Gombóc nőtt a torkomba.

- Hülye voltam, nem gondolkoztam.-nyögte ki.

- Luke ez nem olyan könnyű, a kezembe nyomtad azt a kibaszott kábítószert, érted?- Most már sikerült üvöltöznöm, mérges voltam.

- A pia hatása alatt voltam.- mondta még mindig suttogva, sajnálta, látszott rajta, de már nem tudok benne megbízni.

- Luke, Calum kórházba volt miattad érted?- kérdeztem.

-Tudom.

- Tudod? Akkor jól van, ha megengeded, most bemennék.- mondtam, majd kikerültem. Gyors léptekkel lépkedtem az ajtó felé. Megfordultam, engem nézett.

- Jó éjszakát Deanna.- nyögte ki majd sarok fordult.

-Neked is Luke.- mondtam, és beléptem a ház ajtaján.

***

Két hét telt el mióta Luke a házunk előtt volt. Eltűntek. Beszéltem Cal-al, nem tudd a többi háromról semmit.

Néha elmegyek Luke háza elé, de a fekete Ford Explorer-je nem áll a ház előtt, a redőnyök lehúzva. Mrs. Hemmings biztos kisírta már a lelkét is. Sajnálom őket, hisz milyen érzés lehet, már hogy a fiúk eltűnt. A mai reggel is ugyan úgy telt, mint a többi, felkelés, készülődés, indulás. Az iskola csendes volt viszonylag. Mindenki hullafáradt, karikás szemmel kezdi ezt a pénteki napot. Felsomfordáltam a lépcsőkön, és benyitottam az osztályba. Megint szomorúan megbizonyosodtam arról, hogy nem jöttek suliba. Lia, szinte belebetegedett, hogy nincs meg Ash, tehát nincs suliba. Oda ültem Cal mellé, neki úgy sincs padtársa.

-Jó reggelt.-mondtam neki.

-Neked is.- ásított bele mondandójába.

Onnantól csönd szökött közénk. Én mély gondolkodásba kezdtem. Tudta, hogy ilyenkor nem érdemes zavarni. Gondolkodásom megint Luke körül forgott. Egyszerűen nem tudom elképzelni hova mehetek. Nem ismertem a barátit csak Cal-t, Ash-t és Mike-ot. De lehet valaki rokonhoz mentek. Ki tudja, mi van velük?

-Den, nincs kedved eljönni Calvin bulijába? Már nem ártana kimozdulnod. A végén megőrülsz.- mondta, ezzel kizökkentve engem gondolataimból.

-Hát... nem vagyok bulis kedvembe, de legyen, menjünk.- mosolyogtam rá, amit viszonzott, ezzel be is lépet a tanár. Unalmas töri óra vette kezdetét. Utána még pár uncsi óra. Az ebédszünetet is Calum-al töltöttem. Mióta a fiúk elmentek, unalmas az élet, se én, se Cal már nem érezzük annyira jól magunkat, mint régen. Ő elvesztette a régi legjobb barátait, én meg a szerelemem. Megint pár óra és végre szabadulhattunk.

-7-re megyek érted!- kiáltott nekem oda Cal.

-Oké!.- intettem neki.

 Az út hazafele egészen kellemes volt. Csiripelő madarak hangja hallatszott mindenhol. Tavasz van. A virágok illatát beszívtam tüdőmbe, a nap sugarai melengették arcomat és élveztem az évszak csodáit. Otthon levettem cipőmet, majd felrohantam a szobámba.

 Hat körül elkezdtem a készülődést. Kinyitottam a szekrényem és elkezdtem kutakodni, és megtaláltam, egy pólót. Luke hagyhatta itt régebben. Ki vettem, magamhoz öleltem és beszívtam jellegzetes illatát. Hiányzik.

Gondosan összehajtottam majd az ágyra dobtam. Jó lesz vele aludni.

Kiválasztottam mibe megyek. Feltettem egy enyhe sminket, felhúztam a cipőm és kimentem a ház elé. Cal megérkezett szürke Land Rover Freelander 2-vel, behuppantam mellé.

-Naa, felkészült az estére Mrs. Carlisle?- kérdezte, olyan angol férfi kiejtéssel.

- Igen, és maga Mr. Hood?- kérdeztem, oké, nem volt a legjobb akcentusom, de legalább sikerült angol az női kiejtés.

-Teljes mértékbe.- válaszolt. Hirtelen csönd támadt, de utána hangos nevetés tört ki belőlünk.

-Na de most már induljunk.- töröltem le a nevetéstől való könnyeket.

-Oké.- ezzel el is indította a járgányt. Út közben nem szólalt meg egyikőnk sem. Egy elég nagy ház előtt álltunk meg, volt vagy 3 emelet. Tudtam Calvin szülei milliárdosok, de nekem valahogy sose ez jutott eszembe róla. Ki szálltam a kocsiból, bevártam Cal-t és együtt indultunk el az ajtó elé.

-Sziasztok!- nyitott ajtót, Calvin.-Gyertek beljebb.- szó szerint tolt be minket a nappaliba. Már tele volt a ház, tele olyan emberekkel, akiket nem ismerünk. Calvin szerencsére sose az elpénzelt hülye beképzelt tiniket tartotta barátoknak, tehát rendes tagokkal volt tele a ház, remélem. Át néztem a társulatot, és magam mellé tekintettem, de Calum már nem is állt mellettem. Nem tudtam mit tenni, én is elmerültem a tömegbe, hogy elmenjek a konyhába valamit inni. Meg fogtam egy poharat, és a narancslevet. Még nem nagyon iszok, még. A konyhában is tömeg uralkodott. A konyha pult úgy volt kialakítva, mint egy pubban. Székek sorakoztak előtte. Az egyik széken egy barnás-szőke hajú srác, aki fején bandana-t viselt, Ashton. Elindultam a bár pult felé, mikor egy kilencedikes leöntött colával.

-Nagyon sajnálom.- mondta és próbálta le törölni rólam.

-Semmi baj, de most mennem kell.- felemeltem a fejem, de a bandana-s már nem ült a széken.

Elhessegetem a gondolatot hogy Ash az és tovább indultam és a kert felé vettem az irányt. Ahogy kiléptem a konyhából izzadó fiatalok sokasága állta az utam. Körülbelül 10 percet tölthettem a konyhába, de mintha vagy 100 emberel, többen lennének a hatalmas nappaliban. A DJ elégé a mostani sablonos számokat nyomta, sose voltam az ilyen zenék híve. Kint az udvaron is rengetegen voltak, de nem annyian, mint bent. Ki néztem magamnak egy hinta ágyat a kerítésnél. Leültem rá és figyeltem, hogy milyen ismerősök vannak itt. Kiszúrtam Susan-t, ő az egyik évfolyamtársam. Egészen ki volt öltözve ahhoz képest milyen visszafogott. Zöld kötött felsőjét ingre cserélte, hosszú lábait most nem harisnya és fekete szoknyája fedte, hanem egy fekete csőnadrág. Közöttünk tudhattuk még a foci csapat kapitányát, Drake-et és persze a körülötte a pompon lányok rázzták ide-oda a picsájukat. Kicsit elhamarkodott kijelentés volt, hogy normálisakat hívott, de lehet ezek csak ide pofátlankodtak. Egyszer egy lila hajat pillantottam meg. Mickey. Felém fordult és felfedte az arcát, meg bizonyosodtam róla hogy tényleg Michael. Tehát nincs semmi bajuk. Visszajöttek. Nem köszöntem oda neki. Eltűntek? Elkerültek? Akkor én is őket. Beindultam a házba, de a pillantásom egy szőke haj zavarta meg. Egy szőke hajú fiú meg egy piros szoknyás pompon lány egymást falják. Luke. Szemembe könny szökött, megint rohantam. Fel az emeletre. Rögtön a wc-t rohamoztam meg. Hányinger kerülgetett. Kinyitottam a mosdó ajtaját, becsaptam majd rohantam a wc kagyló felé. Minden kijött belőlem. Pihennem kellet, neki dőltem a falnak. Megint csalódtam benne csak most nagyobbat. Meg tudott csalni? Sőt, egy ribivel? El fogja várni, hogy, megbocsássak? Nem. Ez megbocsáthatatlan.

Töprengésem az ajtónyitódás zavarta meg. Calvin lépett be rajta.
-Den. Úristen. Mit történt?- jött oda és leguggolt elém.
-Majd elmondom, de most fontosabb. Lehetne egy kérésem?- kérdeztem, és a cipőmet bámultam.
-Persze.-mondta.
-Hazavinnél?- felemeltem a fejem, és szemébe néztem.
-Igen.- mondta. Zöld szemei csillogtak, ahhoz képest, hogy az aggodalom is bele szökött. Lehet, a pia van a dologba, bár nem hiszem, mert amikor mindig ránéztem akkor csillogtak a szemei. Ő örök boldog. Sose láttam szomorúnak. Ha csak a folyosón elment mellettem, akkor is mosolygott, csak nézett előre, de akkor is mosolygott. Most nem volt mosoly arcán, inkább aggodalom.
-Öhm, akkor indulhatunk?- zavart volt. Nem tudom hány percig vesztünk el egymás bámulásába, de elég volt ahhoz, hogy kellemetlenek érezzük. 

-Igen.- segített felállni. Sikerült megszédülnöm, Calvin megfogott, hogy ne essek el. Lementünk az emeletről, a földszinten még mindig folyt a buli. Calvin oda szólt a tesójának hogy figyeljen a házra. Szerencsére nem botlottam bele Lukeba, tehát kényelmesen hagytuk el a házat. Elvezetett a kocsijáig, kinyitotta az ajtót, hogy tudjak beszállni. Ő is átrohant a másik oldalra és elfoglalta a sofőr helyét. Az út viszonylag csöndben telt. Calvin egyszer-kétszer megkérdezte, hogy vagyok, amire egyértelmű választ adtam: igen. Legbelül viszont azt érzem, hogy rothadok. Még mindig nem hiszem el, ami a bulin történt, nekem még mindig olyan mintha álom lenne. Igen félre ismertem Luke-ot. Nagyon is. Miért nincs ezen a világon egy fiú, aki hűséges lenne? Akinek nem csak a szexen járna az agya?
Megérkeztünk. Calvin felállt a kocsi feljáróra, amin most nem állt a kocsi. A szüleim természetkutatók, ebből kifolyólag nagyon sokat utaznak.

-Na, megjöttünk.-mondta majd megint kinyitotta az ajtót nekem. Komolyan elmehetne, valami ajtónyitogatós nem tudom minek. Ki huppantam a kocsiból és megálltam Calvin előtt. Megint semmi. Kínos csönd.
-Na, itt a búcsúzkodás ideje.- mondta.
-Nem tudsz maradni? Egyedül vagyok a házba. Most el kéne a társaság.-mondtam. Mire csak bólintott és bementünk a házba.
Levettük a cipőinket, dzsekijeinket majd leültünk a kanapéra.
- Mit történt a bulin?- kérdezte Calvin.
-Lu..Luke megcsalt.- csuklott el a hangom.
-Tényleg? Sajnálom.- ölelt meg. Nekem eleredtek a könnyeim. Sírtam, sírtam és sírtam. Olyan hihetetlen minden, ami az elmúlt 2 hétben történt. Luke teljesen kifordult magából. Szó szoros értelmébe olyan mintha nem is Luke Hemmings lenne. Rá kell ébrednem, hogy, de, ez  Luke Hemmings. Calvin felsője már ázott tőlem. Semmi se tudott lenyugtatni, pedig szegény Calvin már nem bír csitítani. Úgy döntöttem abba hagyom.
-Tudd meg Den ha bármire szükséged van, szólj!- mondta, közbe simogatta a hátam.
-Köszönöm.-suttogtam, mire megszólalt a csengő.
- Megyek, kinyitom.- mondta Calvin.
Odasétált az ajtóhoz ás kinyitotta. A keze ökölbe szorult a látványtól. Gyorsan oda futottam. Luke állt velem szemben. Calvin már készen állt agyon ütni, amikor mondtam, hogy menjen ki a konyhába. Meg értette.
- Szia.- köszönt nagy egyszerűséggel.
-Ilyen egyszerűen csak, szia?- kérdeztem.
-Mert?-kérdezte.
-Luke láttam mi történt a bulin. Ne tagadd!- mondtam, mire lehajtotta a fejét.- Legalább azt mondd meg kivel!- kérleltem.
-Casidy Nelson.- A név szinte piszkálta a fülem. Szurkoló csapatkapitány. Tudta mit csinált Casidy hogy mennyit piszkált az általánosba.
-Luke ez nem te vagy! Ez megbocsáthatatlan, amit csináltál. Le akarsz kábítózni, utána meg megcsalsz? Szerintem itt az ideje....- nem tudtam befejezni. Nem ment.

-A minek?- suttogta, de én nem tudtam válaszolni.
-Minek van itt az  ideje Den?- már üvöltött. Calvin ki is nézett a konyhaajtón.
- Hogy Szakítsunk!- üvöltöttem.
-Oké. Viszlát Deanna.-mondta.- Szia, Calvin.- Calvin csak csúnyán nézett a srácra.

- Szia Luke.- Majd kilépet az ajtón és becsukta maga mögött.
-Hát, asszem ennyi volt.- fordultam Calvin felé, és egy könny csordult le a szememből. Odajött Calvin és letörölte.
- Nem szabad rá pazarolnod a könnyeid nem érdemelt meg.- mondta, és én megöleltem. Jó volt azt érezni, hogy valaki velem van. Nem voltam egyedül. Beszívtam illatát, és örültem, hogy itt van.
- Kérsz pizzát?-kérdeztem, mire elmosolyodott és csak harapott egyet a levegőbe válaszként.
Az estét még elbeszélgettük, elnevetgéltünk. Szinte mindent elpusztítottunk a hűtőből. Megettük a pizzát, a maradék tortát, az uncsim szülinapjáról, és még édesség kelyhet is csináltunk. Olyan jó volt érezni, hogy valaki itt van nekem. 

0.1 Sorry..

    Sziasztok! Íme, itt az új rész! Lehet, hogy egy kicsit rövid lett, vagy eseménytelen, de bocsi így játszódott le a sztori a fejemben, a mostani részbe ennek kellett benne lennie. Nem bánnám, ha komiznátok, vagy esetleg feliratkoznátok xx. Liv

---

Az éjszaka nagyon szarul telt, nem aludtam semmit csak fehér falat bámultam és gondolataimban lejátszottam a közös emlékeket, de nem találtam választ Luke tegnapi viselkedésére. Csak gondolkodtam és gondolkodtam, nem kaptam választ. Sose csinált semmi olyat, ami illegális, vagy amiért haragudhatnék, sose veszekedtünk. Azt hittem ő a tökéletes fiú. Az a fiú, aki tele van optimizmussal, aki... aki mindig megvédd, és nem jön oda és nyom a kezedbe drogot, de ő megtette. Megetette minden lány rémálmát, veszélyeztette az életét. Az hogy ilyen jó volt velem mind hazugság volt? Minden egyes pillanat? Végig ezt az énjét álcázta? Én már nem értek semmit. Észbe kaptam indulni kéne az iskolába, tehát felkaptam az aznapi viseletem majd a cuccaimat összetettem, felhúztam a kopott Vans cipőmet és átléptem küszöböt. Nem foglalkoztam anyával, elsétáltam mellette, nem érdekelt, ma nem. Megint csak somfordáltam a hajnali utcákon, mint minden reggel. Kocsik száguldottak el mellettem és néhány alsóbb éves siettet, nehogy lekéssen az első óráról, engem most ez különösebben nem érdekelt, nem érdekelt, hogy elkések, én csak egy rohadt választ kérek a kérdéseimre. Az összes kérésemre, arra a milliónyira, tudom, nem fogok rájuk kapni. Olyan zavaros ez a tegnapi dolog, mintha nem lenne igaz, mintha egy rossz álom lenne. Pedig nem. Sajnos. Próbálok a szép emlékekre gondolni, a közös boldog pillanatokra akár az órákon, a moziba egy randin, vagy akár egy vacsora egy átlagos gyorsbüfébe, mind egy boldog dolog pedig olyan átlagosnak tűnnek, de nekem nem azok, hiszen azzal az emberrel tölthettem, akit a világon a legjobban szeretek. De most érzek valamit, egy érzést, ami belülről szétmar, a csalódás. Csalódtam benne, csalódtam a többiekben, csalódtam az életben. Gondolataimból csak egy dolog tudod felébreszteni, hogy elérkeztem az iskola lépcsőjéhez. Felsétáltam lépcsőn, majd az osztályterem felé siettem. Benyitottam az ajtón és megbizonyosodtam, hogy nem jöttek suliba, egyikőjük sem. Búslakodva ültem le Lia mellé, aki házi feladatát írta, nem csinálja meg sose, mindig óra elé hagyja.

- Szia.- köszöntem neki, majd ledobtam a táskámat és bevágódtam a pad mögé.

- Szia.-köszönt vissza, ugyan olyan mosott feje volt neki is, mint nekem. Biztosan megtudta mit történt tegnap.- Hallottad, hogy Cal kórházban van?

- Mi van?- kérdeztem kikerekedett szemekkel. Cal? Nem csak az orra tört el?

-Igen, Cal kórházban van.- Már nem is válaszoltam, felkaptam a táskámat és futottam is. Lia kiabált valamit, de különösebben nem érdekelt. Most semmi az égvilágon nem érdekelt csak Cal. Ő tudd segíteni. Mi történhetett? A kórház körülbelül félórányira lehetett tehát volt gondolkodási időm. Mit tehetett vele Luke? Hisz egy orrtörés miatt nem tartják bent az embert. Istenem, ha szétverte? De hisz ilyet nem tenne főleg nem Calum-al, hisz legjobb barátok... De már minden megtörténhet. Cal, kiállt értem, megérdemli, hogy meglátogassam, ha nem áldozza fel magát, akkor kitudja, mi történik még az éjszaka. Sok mindent köszönhettek Cal-nak. Igazi barát. Elég is volt a mély gondolkodásból hisz a kórházba értem. De azt se tudtam, hogy miért van bent, tehát melyik osztályon fekszik, egy kis kerülő után az információsnál kiderült, traumatológia.. tehát fej. Hisz ott kapott sérülést, vagy kitudja, hogy még hol. Rohantam a 2. emeletre, mikor egy hatalmas ajtó előtt termettem, ami felett egy kis zöld tábla állt rajta kis fehér betűkkel "Traumatológia" beléptem rajta, át suhantam a várakozókon és a vizsgálókon, megint egy gyors információs pult, megtudtam, hogy 16-os szoba. A szobaajtónál összeszedtem minden gondolatomat, majd benyitottam. A szoba kb. 6 ágyas volt, egy tévével, és az ágyakhoz való dolgok, de Calum egyedül feküdt benne. Cal nem a legjobb formába volt, orra be volt kötözve, arca enyhén duzzadt, meg se látta, hogy bejöttem, csak nézte tovább a tévét, biztos azt hitte, hogy megint egy nővér. Óvatosan oda sétáltam az ágya melletti székhez, majd leültem, ekkor oda kapta a fejét felém, és enyhe mosoly ült az arcára.

-Szia.-köszönt.

-Szia.- köszöntem vissza.- Hogy vagy?

-Egészen jól. Már csak ma kell, bent lennem utána ki engednek.- mondta.- Neked nem kéne suliba lenned?

-Meglátogattalak.-mondtam.- Miért tartottak bent?

-Luke ütése akkorára sikerült, hogy a mögöttünk lévő kocsiba bevágtam a fejem, behoztak a kórházba és egy 24 órás megfigyelésre benntartottak, a fejem miatt.- mondta.- Csak megöl az unalom.- mondta és vágott egy hülye pofát,  ami röhögésre késztetett, majd ő is csatlakozott a röhögésbe.

- Most veszem észre, olyan hülye hangod van így.- röhögtem. Olyan hangja volt, mint egy sípoló állatkának.

-Naaa, ne izéééélj.- nyújtotta el az é-t.

-Nyugi, csak vicceltem.- mondtam, de akkor is eleresztettem egy halk kuncogást. Tényleg nagyon vicces volt.

- Bocsánatot szeretnék kérni Luke viselkedéséért.-mondtam és lehajtottam a fejem.

-Tudod Den hogy nem a te hibád.-mondta.

-Tudom.- de valahogy úgy éreztem hogy az én hibám. Miattam verték meg.

 Nagyon sokat beszélgettem Cal-al. Nem hagytam ott, nem érdekelt a suli, anya majd leigazolja. Kellett valaki neki hogy ne unatkozzon. Addig beszélgettünk, míg be nem hozták Calum záró jelentését, hogy haza mehet. Aláírt pár papírt, összecsomagoltunk és indulhatunk haza. Betettük a csomagtartóba a cuccot, beültünk majd elindultunk. Calum háza nem volt messze, 5-10 perc múlva a háza előtt voltunk. Az út csendben telt el. Kiszedtük a csomagjait, segítettem neki bevinni.

-Na, itt a búcsúzkodás ideje.-mondtam Cal-nak.- Szia.- öleltem meg.

-Szia.-mondta majd eleresztett öleléséből. Beszálltam a kocsiba, még intettem egyet Cal-nak és elindultam. Mikor haza értem egy alak ült a házunk előtt.